Cortina: A pénteki meccs is hasznos volt

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 8. 10:32
A várakozásoknak megfelelően nagy különbséggel, egészen pontosan nyolc góllal, 9-1-re verte a magyar jégkorong-válogatott első ellenfelét, Szerbiát a Budapesten zajló olimpiai előselejtezőben. A találkozó legjobbjának a szakvezetés Vas Jánost választotta. Svédországi légiósunk a győzelem után elmondta: társaival ellentétben számára külön motivációt is jelentett, hogy hosszú idő után ismét Budapesten, ismét Magyarországon játszhatott a válogatottban.


Fotó: Besenyei Gergely

„Úgy készültünk, hogy a szerb csapat várhatóan nem adja meg magát olyan könnyen, mint amire a papírforma alapján esetleg számítani lehetne – mondta Vas. – Az első harmadban egyszerűen játszottunk, próbáltunk minél többször kapu elé kerülni és minél több akciót lövéssel befejezni. Ez sikerült is, az első játékrészben négygólos előnyre tettünk szert, végig meg tudtuk valósítani azt, amit az öltözőben megbeszéltünk.”

 

„A második felvonást amilyen jól indítottuk, annál gyengébben folytattuk. Próbáltuk még színesebbé, látványosabbá tenni a játékunkat, sokszor még akkor is passzoltunk, amikor már lőnünk kellett volna. Kerestük a még tökéletesebb lehetőséget, de így elmaradtak a lövések és a góljaink is egyben.”

 

„A harmadik harmadra aztán megint összekaptuk magunkat, visszatértünk ahhoz a játékhoz, amit az elsőben láthatott tőlünk a közönség. Volt játék, jöttek a lövések, ismét jók és gólerősek voltunk.”

 

„Számítottam arra, hogy ilyen sok néző jön ki már a pénteki találkozónkra is, bízom benne, a szombati és vasárnapi következő két összecsapásunkon még többen lesznek, mi pedig még jobban játszunk majd. Annyit mindenképpen szeretnék elmondani, hogy nagyon régen játszottam a válogatottban Magyarországon, hazai közönség előtt, ellentétben csapattársaimmal, úgyhogy ez számomra külön motivációt is jelentett.”

 

A szakvezetés azért találta a mérkőzés legjobbjának Vast, mert tökéletesen megvalósította a szakmai elképzeléseket. A szélső az utasításokat pontosan betartva játszott, kiválóan helyezkedett, sokat mozgott, jól lépett be a támadásokba, így a helyzetek befejezésénél és a lövéseknél is jeleskedett. A Brynäs légiósa egy gólt szerzett, Ladányi Balázzsal és Vas Mártonnal alkotott támadósora, kiegészülve a Sille Tamás, Svasznek Bence védőpárossal pedig összesen három találatig jutott. Hármat szerzett a rutinos fehérvári alakulat, ugyancsak hármat hozott össze a harmadik sor, köszönhetően leginkább Ondrecjik átlag fölötti játékának.

 

„One step” – kezdte mérkőzés utáni értékelését Pat Cortina, együttesünk szövetségi kapitánya, miután magyarul jó estét kívánt minden jelenlévőnek. A szakember az első lépéssel arra utalt, hogy a Vancouverig vezető úton összesen hat lépést kell megtennie csapatával, egészen pontosan kétszer hármat. A papírforma alapján az első három lépcsőfokot becsukott szemmel, hátrafelé négykézláb is illik vennie együttesünknek, a következő háromért azonban annál inkább meg kell dolgoznia, ha…

 

„A torna előtt Szerbiát tartottam a legnehezebb ellenfelünknek, mert a szerbek voltak a soros ellenfeleink. Most viszont már Horvátországot tartom a legnehezebbnek, mert szombaton a horvátokkal mérkőzünk meg. Nem beszélve arról, hogy következő ellenfelünket jól ismerjük a Divízió I-es vb-ről, ellentétben a harmadik vonalban lévő szerbekkel. A horvátoknak aztán tényleg nincs mit veszíteni ellenünk, úgyhogy biztos felszabadultan játszanak majd.”

 

„Játékosaim a pénteki találkozó elején jól koncentráltak, négy gólt lőttek az első harmadban. A másodikban viszont kiengedtek, ami megengedhetetlen. A tapasztalatukra, a képzettségükre támaszkodtak, nem küzdöttek eléggé, megvárták, mit hoz a játék. A harmadik harmadban nyújtotta a csapat ezen az estén a legjobb teljesítményt, ami biztató a jövőre nézve.”

 

„Fél évvel Szapporó után nehéz volt az első meccs ismét együtt a válogatottban. Ráadásul egy tornán a belépő is mindig nehezebb, itt pedig egy harmadik vonalban szereplő ellenfél várt a csapatra, igazi kihívás ilyen esetben egy edzőnek kemény munkára ösztönözni a játékosait. Hiába beszélhetünk évek óta együtt játszó keretről, nehéz volt a rendelkezésre álló rövid idő alatt ismét megtalálni az egyensúlyt, az összhangot. Idő kérdése, hogy a csapat újra azon a szinten tudjon játszani, mint tette az Szapporóban.”

 

Kapitányunk állítja: igenis, még a gyengébb csapatok elleni mérkőzésen, a simán, sok góllal nyert találkozókon is tanulhat A csoportos vb-re készülő csapata. A pénteki összecsapás tanulsága jelen esetben az volt, hogy a csapatnak hatvan percen keresztül kell csapatként együtt dolgoznia. Mégpedig pillanatnyi kihagyás nélkül, felismerve azt, hogy nem lehet mindig a kulcsemberektől várni a megoldást, igenis mindenkinek hozzá kell tennie a magáét a játékhoz úgy védekezésben, mint támadásban. Erre nagyszerű lehetőség volt a Szerbia elleni mérkőzés, amelyen kilenc gólunkat nyolc játékos szerezte. Egyedül a védő, Ondrejcik Rastislav tudott duplázni, aki második gólját csatárokat megszégyenítő leleményességgel szerezte.

 

Az összesített lőlap elképesztő magyar fölényt mutat: 51 alkalommal próbáltuk bevenni a szerbek kapuját, kilencszer sikerrel. Ellenfelünk tizenegy lövése után egyszer került a magyar ketrecbe a korong. Különösen az első és a harmadik játékrészben voltunk aktívak (16, illetve 20 lövés), de a visszafogottabb második felvonásban is besikerült 15 löket.

 

Szombaton Horvátország az ellenfél, amely a pénteki nyitányon az első harmad után még két góllal vezetett ugyan Litvánia ellen, ám utóbbiak gyorsabb játékra váltottak és megfordították, majd meg is nyerték a mérkőzést két góllal.

 

A B csoport (Narva, Észtország) pénteki két összecsapásán a hollandok a spanyolokat, a favorit kazahok a házigazdákat verték. Két fordulót követően – az első kört csütörtökön rendezték, a zárásra vasárnap kerül sor – a kazahok hat ponttal, 24-0 gólkülönbséggel állnak az első helyen és nem a zárómérkőzésen velük szembe felálló hollandok lesznek azok, akik őket onnan letaszítják.

 

Ennél hatványozottabban árnyalt a kép a D csoportban (Sanok, Lengyelország), ahol a vasárnapi Lengyelország-Japán mérkőzésre maradt a továbbjutás kérdésének az eldöntése. A két esélyes biztosan verte Romániát, a britekkel azonban megszenvedtek. A házigazda lengyelek csak büntetőkkel győztek ellenük, az ázsiaiak pedig kiegyenlített mérkőzésen minimális különbséggel.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK:
OLIMPIAI ELŐSELEJTEZŐ, B CSOPORT (NARVA, ÉSZTORSZÁG):
  • Kazahsztán – Spanyolország 17-0 (7-0, 6-0, 4-0)
  • Hollandia – Észtország 4-6 (2-1, 1-1, 1-4)
  • Hollandia – Spanyolország 4-1 (0-1, 2-0, 2-0)
  • Észtország – Kazahsztán 0-7 (0-4, 0-2, 0-1)
  • Kazahsztán – Hollandia nov. 9.
  • Spanyolország – Észtország nov. 9.
A CSOPORT ÁLLÁSA A 2. FORDULÓ UTÁN:
  • 1. Kazahsztán 2 2 0 0 0 24-0 +24 6 pont
  • 2. Észtország 2 1 0 0 1 6-11 -5 3
  • 3. Hollandia 2 1 0 0 1 8-7 +1 3
  • 4. Spanyolország 2 0 0 0 2 1-21 -20 0
OLIMPIAI ELŐSELEJTEZŐ, D CSOPORT (SANOK, LENGYELORSZÁG):
  • Japán – Románia 7-0 (3-0, 3-0, 1-0)
  • Lengyelország – Nagy-Britannia 3-2 (1-1, 1-0, 0-1, 0-0, 1-0)
  • Japán – Nagy-Britannia 2-1 (1-1, 1-0, 0-0)
  • Románia – Lengyelország 1-9 (1-3, 0-3, 0-3)
  • Nagy-Britannia – Románia nov. 9.
  • Lengyelország – Japán nov. 9.
A CSOPORT ÁLLÁSA A 2. FORDULÓ UTÁN:
  • 1. Japán 2 2 0 0 0 9-1 +8 6 pont
  • 2. Lengyelország 2 1 1 0 0 12-3 +9 5
  • 3. Nagy-Britannia 2 0 0 1 1 3-5 -2 1
  • 4. Románia 2 0 0 0 2 1-16 -15 0