Budai: Régóta szerettem volna váltani

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 3. 09:05
A szlovák élvonalbeli jégkorong-bajnokságban szereplő Késmárk (MHK Kezmarok) csapatában folytatja pályafutását Budai Krisztián, aki többhetes közös felkészülést követően egyéves szerződést írt alá leendő munkaadóival. A válogatott hálóőr tizenegy szezon után köszönt el az Alba Volán csapatától.


„Már korábban megegyeztem a késmárkiakkal a folytatásról – mondta a Sporthíradó.hu megkeresésére Budai –, de elkértem a szerződést, mert szerettem volna lefordíttatni, mielőtt aláírom. Ez most megtörtént, úgyhogy immár hivatalosan is a szlovák klub alkalmazásában vagyok.”

 

„Leendő csapatom a kilencedik helyen zárta a 2007-2008-as bajnokságot, egy hellyel maradt le a rájátszásról. A tervek között az szerepel, hogy a 2008-2009-es idényben be kellene kerülnünk a legjobb nyolc közé. Az erőviszonyokat figyelembe véve a bajnokság második feléhez tartozik a Késmárk, de bravúrral elérhető a rájátszás. Annál is inkább ott lenne a helyünk, mert jövőre két csapat már kiesik a tizenkettes bajnokságból.”

 

„A keretben van rajtam kívül egy másik kapus is, akit hozzám hasonló szinten kezelnek, tehát nincs kimondottan elsőszámú és cserekapus. Az edzők elmondása szerint felváltva védünk majd a bajnokságban, ahol olyan hatvan mérkőzés vár ránk.”

 

„Én nem ismertem a késmárkiakat, ők viszont képben voltak rólam. Amikor a Liptovsky Mikulás-nál voltam próbajátékon ott volt másodedző az a tréner, aki most a késmárkiaknál dolgozik. Úgyhogy nem lesz teljesen ismeretlen számomra a közeg, ráadásul Pavol Fedor és Milos Palovcik személyében két olyan csapattársam is lesz, akikkel már Székesfehérváron is együtt játszhattam egy ideig.”

 

„Már korábban megérlelődött bennem a váltás gondolta, hiszen így végül tizenegy szezont húztam le Székesfehérváron. Már tavaly is szerettem volna eligazolni, csak aztán nem jött össze. Tehát nem az áll az eligazolásom hátterében, hogy Hetényi Zoltán lett az elsőszámú kapus a bajnokság hajrájában, én pedig a kispadra szorultam, és az osztrák- és a magyar rájátszásban már nem kaptam lehetőséget. Egy éve is éreztem a környezetváltás szükségét, ez most össze is jött.”