Bajnokként távozik az Alba Volán edzője

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 27. 15:34
Sorozatban nyolcadik bajnoki aranyát gyűjtötte be a napokban a Sapa Fehérvár AV19 együttese, a fehérváriak szakvezetője, a finn Jarmo Tolvanen ennek ellenére távozik a klubtól. A hírt a Fejér Megyei Hírlap közölte elsőként, ám az egyesület még nem adott ki hivatalos közleményt ezzel kapcsolatban.


Jarmo Tolvanen tavaly tavasszal érkezett a korábban Alba Volánként jegyzet csapathoz, amellyel - a klub története során elsőként - bejutott az EBEL rájátszásába, majd bajnoki címig vezette Palkovics Krisztiánékat. 

„Nagyon köszönöm a menedzsmentnek, a szponzoroknak, a technikai stábnak és elsősorban a játékosoknak az egész éves munkát és a sok segítséget, amelyet kaptam tőlük. Nagyon érdekes szezon van a hátunk mögött. Egy sportklub életében mindig vannak jobb és rosszabb időszakok egyaránt, azt hiszem, nekünk előbbiből volt több, és bízom benne, hogy évek múltán is sok szépre emlékezünk. Sok sikert kívánok a csapatnak és a játékosoknak, s mivel ez hoki, lehet, hogy többekkel, egyszer, valahol még találkozunk és együtt dolgozunk" - nyilatkozta a Fejér Megyei Hírlapnak a szakember.

Id. Ocskay Gábort nem tudtuk utolérni, így egyelőre nem derült ki, van-e már jelölt a kispadra.