Vas János visszatér Dunaújvárosba

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 12. 18:46
Tavaly nyáron nagy reményekkel igazolt a svéd elitligába szereplő Brynäs jégkorongcsapatába a magyar válogatott kulcsembere, Vas János. Kétéves szerződését azonban aligha tölti ki: a rájátszásban már egyetlen percnyi lehetőséget sem kapott a magyar szélső a gyorsan búcsúzó együttesben. A válogatott felkészüléséig hátralévő bő két hétben Vas János nagy valószínűség szerint Dunaújvárosban készül majd pályafutása első A-csoportos világbajnokságra.


Jó szezonkezdet után hullámzóan teljesített a Brynäs az alapszakaszban. Miközben a levegő egyre jobban fogyott Vas körül, a végére már a cserék között találta magát. A rájátszásban pedig még ott sem. A november eleji budapesti olimpiai előselejtezőn csapatunk egyik legjobbja volt a remek fizikai adottságokkal bíró, korábban éveken keresztül Észak-Amerikába edződő támadó, de a februári rigai selejtezőn már erősen érződött rajta a meccshiány.

„A rájátszás első körében rögtön búcsúzott a csapatom, amelynek még győznie sem sikerült – mondta a sporthirado.hu megkeresésére Vas János. – Sajnos, én egyetlen percet sem tudtam már játszani. De erre számítottam is, az edzéseken egyik sorban sem kaptam helyet, a taktikai megbeszéléseken pedig rendre a cserék között láttam a nevemet. A bajnokságot sorozatban öt vereséggel zártuk, edzőnk mindössze egy embert cserélt ki, bízott a kiválasztottjaiban, nem adott lehetőséget többek között nekem sem.”

„Amikor tavaly nyáron leigazoltam Svédország, nem ilyen szezonra számítottam. A jelek szerint az edző, akinek hozzám hasonlóan még egy évig él a szerződése, nem számít rám és én sem akarok még egy ehhez hasonló idényt. Egyelőre az biztos, hogy él a szerződésem, de minden más bizonytalan. Mivel nem ragaszkodnak hozzám és én is szívesen váltanák, adja magát, hogy máshová szerződjek. Elsősorban európai topligában szereplő klubokban gondolkodom, nem valószínű, hogy egy ilyen gyengébbre sikerült szezon után lenne számomra visszaút, vagy lehetőség Észak-Amerikában. De még semmi konkrét elképzelésem és ajánlatom nincs, majd a menedzseremmel egyeztetek ebben a kérdésben.

„Igaz, előbb a svédekkel kell egyezségre jutnom, de ennek szerintem hamarosan a végére is érhetünk. Még szerencse, hogy megyünk a vb-re, ott egy jó teljesítménnyel bárki felhívhatja magára a figyelmet. Előbb azonban jó formába kellene lendülnöm, de én nagyon bízom benne, hogy a válogatott felkészülése elegendő lesz. Utána meg nívós ellenfelek ellen bizonyíthatunk.”

„Napok kérdése, és utazok Magyarországra. A válogatott felkészüléséig még bő két hét van hátra, szerintem otthon, Dunaújvárosban senkit nem zavarok majd, ha van jég és bekéredzkedek edzésre. Konditerembe pedig egyedül is el lehet menni. Nagyon várom már a válogatottas idényt, hogy sikerélményben legyen részem. Rám fér…”