Parlament: nincs pénz hokisaink vb-jére

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 25. 16:28
Nem örülhetnek teljes szívvel a jégkorong hazai vezetői és barátai, hiszen az Országgyűlés – az előzetes indítványban szereplő 270 millió forint helyett – végül csak annak egy részét, 170 milliót szavazott meg a sportág számára, amelyet a szövetség az utánpótlás-nevelésre fordíthat majd. Ám a „maradék” – a válogatott világbajnoki szereplésére javasolt – összegre végül nemet mondott a Tisztelt Ház.


„Óriási az érdeklődés napjainkban a magyar jégkorong iránt, amely elsősorban Pat Cortinának és az A-csoportos világbajnokságra kijutó csapatának köszönhető. A helyzet fokozódik – nyilatkozta hétfőn Studniczky Ferenc. - A sikerek azt eredményezték, hogy azok is felébredtek, akik befolyásosak és segíteni is képesek."

 

Nos, úgy tűnik az országot vezető honatyák a jelent nem, csak a jövőt tartották a szemük előtt a dönétés meghozatalakor. Bánki Erik, valamint több fideszes és KDNP-s képviselőtársa a Miniszterelnökség költségvetési fejezetébe tartozó lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadásokból vont el 170 millió forintot a jégkorong utánpótlás-nevelésének támogatására. Ennél a javaslatnál szavazategyenlőség alakult ki, és végül a kereszténydemokrata Harrach Péter támogatásával fogadta el a Ház.

 

Mint ismert, a magyar jégkorong támogatása korábban a 20 millió forintot sem érte el éves szinten, így ez a tőkeinjekció mérföldkő lehet a sportág történetében.

 

„A magyar jégkorong igenis eladható, és egyre inkább elismert. Reméljük, hogy ezt a Parlamentben is így gondolják..." – tette hozzá Studniczky.

 

Csak részben gondolták így…Hiszen a világ élmezőnyébe 70 év után visszajutott felnőtt jégkorong-válogatottnak a 2009-es, A csoportos vb-részvételéhez a Fidesz és a KDNP több képviselője által javasolt 100 millió forintos plusztámogatást a parlamenti többség nem szavazta meg.