Nem játszottak a csíkiak a Stars ellen

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 22. 21:29
Nem játsszák le a jégkorong MOL Liga alapszakaszának utolsó mérkőzését, amelyen az NZ Stars fogadta volna az SC Csíkszereda csapatát. A találkozónak semmilyen tétje nem lett volna, így azt a sorozat versenybíróság törölte, tájékoztatta a honi szövetség internetes oldalát az icehockey.hu-t Lévai József, a testület elnöke.


A Mol Liga versenybírósága a Mol 148 NZ Stars–SC Csíkszereda mérkőzést az SC Csíkszereda kezdeményezése, az NZ Stars elfogadó nyilatkozata és az érdekelt felek egyeztetése alapján törli. A versenybíróság a döntést a kialakult körülmények mérlegelése után, a csapatok érdekeinek figyelembe vételével, a versenyszabály 7. § 7.2 fejezet 4. bekezdés alapján, azt módosítva (0-0 gólarány, egyik csapat sem kap pontot) hozta meg a fenti döntést.

A találkozónak nem kevés tétje lett volna, ha a Dab.Docler egyszer már elfogadott óvását utólag nem semmisíti meg a vb, hiszen akkor az NZ Starsnak az elődöntőbe jutásért kellett volna játszani és minimum két pontot kellett volna szereznie a csíkiek ellen, hogy kiüsse a legjobb négy közé jutásért folytatott versengésben a dunaújvárosiakat. Utóbbiak így viszont kedden hiába nyertek hazai pályán a káposztásmegyeriek ellen, egypontos hátrányban maradtak, a lényegi kérdések az elődöntőt illetően eldöntettek.

A párosítás a MOL Liga elődöntőjében: HC Csíkszereda-NZ Stars, SC Csíkszereda-Újpest.