Mike Modano gólja döntött Dallasban

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 6. 07:23
Két meccsen a rávezetések, egy találkozón pedig a hosszabbítás döntött az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának 59. játéknapján. A Dallas Stars Mike Modano találatával zsebelhette be a két pontot, míg Ales Hemsky az Edmontont segítette a győzelemhez a szétlövésben.


Mike Modano passzából Toby Petersen a második harmadban jutatta vezetéshez csapatát, a Dallas Starst a Colorado elleni találkozón, azonban az Avalanche nem adta fel és az utolsó percig rohamozott. Ekkor már talán a hazaiak elhitték, hogy megvan a meccs, de Marek Svatos az ötvenkilencedik percben kiharcolta a vendégeknek a hosszabbítást.


A ráadás perceiben egyik csapat sem tudta eldönteni a találkozót, így jöhettek a rávezetések. A két gárda a negyedik körig fej-fej mellett haladt, de ekkor a már előbb említett Modano betalált a Colorado hálójába, míg Marty Turco kapus védte Ryan Smyth próbálkozását. Így, a Dallas nyerte zsebelhette be a két pontot.


Az Edmonton Los Angelesben nyert az utolsó pillanatban. Az Oilers az első felvonást követően már 3-0-ra vezetett, de a záró periódusra mégis a Kings érkezett egygólos előnnyel. Mivel a vendégek egyenlítettek, és a hosszabbítás perceiben nem esett gól, így ezen a találkozón is a rávezetések döntöttek. Ezt pedig az edmontoniak nyerték Ales Hemsky találatával.


A Calgary hosszabbításban győzte le a St. Louist, míg a Vancouver a rendes játékidőben verte el a Minnesotát.

 

 

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGLIGA, 59. JÁTÉKNAP:
St. Louis Blues – Calgary Flames 3-4 – hosszabbítás után
Dallas Stars – Colorado Avalanche 2-1 – szétlövéssel
innesota Wild – Vancouver Canucks 1-2
Los Angeles Kings – Edmonton Oilers 4-5 - szétlövéssel