Láss csodát! Idegenben nyert az Ottawa

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 31. 08:04
Vége a hosszú böjtnek, az Ottawa Senators végre nem vert seregként kullog haza egy idegenbeli meccsről. A kanadai együttes az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján Edmontonba látogatott, és 12 vesztes találkozó után újra sikert ért el. Jól ment a vendégeknek, a nyolc meccsből hatszor is ők diadalmaskodtak.


 

Edmontonban valószínűleg már előre dörzsölték a tenyerüket. Ha az Ottawa jön, akkor felesleges izgulnunk, úgyis miénk a győzelem.

 

Az Oilers várakozásai nem voltak alaptalanuk, hiszen a másik kanadai csapat idegenben bizony halovány teljesítményt nyújt, és akkor még finoman fogalmaztunk. A Senators ugyanis előző 12 idegenbeli meccsét egyaránt elvesztette.

 

A meccs világítási problémák miatt 25 perces késéssel indult, és nem úgy alakult, ahogy azt Edmontonban elképzelték. Előbb Jason Spezza, majd Daniel Alfredsson vette be a hazaiak hálóját, igaz, az Oilers mindkétszer válaszolni tudott.

 

Ám akkor jött a fiatal Brian Lee, és megszerezte első NHL-gólját, amely lehet, hogy kihúzta együttesét a gödörből. Az Edmonton pedig három meccs után kapott ki újra.

 

Menetel a Washington, amely Buffalóban tudott nyerni, ezzel az elmúlt 10 meccset számítva kilencedik alkalommal hagyta el győztesen a pályát. A fővárosiaknak külön öröm volt, hogy az egykori kiváló védő, Ray Bourque fia, Chris megszerezte első találatát a ligában.

 

A Capitalshoz hasonlóan a Boston szekere is fut, amely Pittsburghben diadalmaskodott, sorozatban kilencedik meccsét megnyerve. Ilyenre 26 éves nem volt példa a klub történetében.

 

A hazai csapatok becsületét a hosszabbításban nyerő Toronto és a címvédő Detroit mentette meg: utóbbi a Chicago kilencmeccses veretlenségi sorozatát zúzta porrá egy 4-0-s sikerrel.

 

A JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI:
Buffalo Sabres Washington Capitals 2-4
Detroit Red Wings Chicago Blackhawks 4-0
Tampa Bay Lightning Montreal Canadiens 1-2 – szétlövés után
Pittsburgh Penguins Boston Bruins 2-5
St. Louis Blues New Jersey Devils 3-4
Toronto Maple Leafs Atlanta Thrashers 4-3 – hosszabbítás után
Vancouver Canucks Philadelphia Flyers 2-3
Edmonton Oilers Ottawa Senators 2-3