Kovalcsik: Pici korong, vékony kapuvas

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 11. 20:33
Sille Tamás góllal mutatkozott be új csapatában, a MOL Ligában éllovas HC Csíkszeredában. Vas Mártont választották az inline-szakág legjobb játékosának. Egyszer nyert, kétszer kikapott az elmúlt héten az Alba Volán az EBEL-ben. Exkluzív, kapuit decemberben megnyitó szálloda lesz a válogatott új „otthona”. Többek között ezekről kérdeztük Kovalcsik Pétert, a magyar jégkorongsport legendás alakját.


„Sille Tamásnak ott van a helye a válogatottban. A MOL Liga nem egy EBEL-, illetve szlovák Extraliga színvonalú bajnokság, de a kellő meccsszámot ott is megkapják a kerettagok, és itt most ugye nemcsak Sillére gondolok. Tamás egy remek védőjátékos, akire adottságai és mentalitása miatt nagy szükség van a nemzeti csapatban, az ő múltjával, rutinjával ez a szezon a vb-felkészülés szempontjából így is megoldódott.

 

Vas Márton lett az InLine-hoki szakág (görkoris hoki) legjobb játékosa 2008-ban, a támadó Tokaji Viktorral együtt tagja volt az inline vb-n résztvevő magyar válogatottnak is.

 

„Szezon közben elég kockázatos ilyen feszített tempó mellett, illetve után a pihenésre rendelkezésre álló időt egy amatőr sportágra szánnia egy profinak. Mindamellett elismerésre méltó is egyben, hogy ekkora alázattal vannak a sport, a sportág, a társak és a válogatott mez iránt, hogy még ezt is bevállalták. Kinek lenne szíve egy ilyen élményt elvenni ezektől a srácoktól, akik minden elismerést megérdemelnek egész éves munkájukért és eredményeikért? Nekem biztos nem. Azért a görkoris hokiban az ütközések messze nem olyan sérülésveszélyesek, mint a jégen, ezek a srácok attól is profik, hogy tudnak magukra vigyázni és tudják, hogy hol a határ.”

 

Egri István, a miskolci csapat ügyvezetője arról nyilatkozott: az észak-magyarországi nagyvárosban a sportág nagyon könnyen a Jászberény, a Győr, a Szeged vagy a Debrecen sorsára kerülhet, amely helyeken az anyagi nehézségek miatt ellehetetlenül a jégkorong.

 

„Sajnos, ez benne van a pakliban. Amíg ilyen komoly összegeket kíván ez a sportág, addig mindig is nehéz lesz benne a felszínen maradni. Gondoljunk bele, csak egy bot kerül annyiba, mint egy pólósnak a komplett felszerelése köpennyel, papuccsal együtt, márpedig a botból edzésen és meccsen is törik rendesen. Ugyanez a köpennyel és a papuccsal ritkán fordul elő… Az állami szerepvállalás, elsősorban az utánpótlásban, eddig szinte egyenlő volt a nullával, így olyan nagy eredményeket ne is várjunk. Az életben maradást már önmagában annak minősítem. Egy Ocskay Gábor életének utóbbi harminc évét szánta arra, hogy Székesfehérváron megteremtse a profi jégkorongsportot, de mindez mit sem ért volna, ha a város, a helyi vállalkozók ezt hozzá hasonlóan nem érzik ugyanúgy a magukénak. Máshol ez hiányzik, mert itt bizony nincs mese: évről-évre bele kell tenni a milliókat, hogy egy már működőképesnek bizonyuló dolog az is maradjon, esetleg még tovább fejlődjön.”

 

Az elmúlt héten az Innsbruck ellen hosszabbításban nyert, viszont Salzburgban, majd Ljubljanában a sereghajtótól Olimpijától kikapott az Alba Volán az EBEL-ben. A listavezető Klagenfurt előnye a második helyen álló Salzburg legyőzésével még tovább nőtt, de még így sem beláthatatlan.

 

„A ljubljanai vereséget sajnálom igazán, mert ott az első harmadban meg is lehetett volna nyerni a meccset. De olyan pici az a korong, a kapuvas meg olyan vékony: ami itt ki-, az ott bepattant. Nyerhető meccs, verhető ellenfél volt, de a bajnokság erejét és kiváló színvonalát mutatja, hogy itt mindenki mindenkire veszélyes tud lenni, nincsenek abszolút lefutott meccsek és verhetetlen favoritok. Most a Klagenfurt valóban meglépni látszik, de ez csak annak köszönhető, hogy jó periódusban vannak és nem azért, mert annyival jobbak a riválisoknál. Nem is olyan régen volt, hogy Székesfehérváron kikaptak. Ez benne van a bajnokságban és a Volánban is: elverjük az elsőt-másodikat, de kikapunk a mögöttünk állótól. Azért az egy évvel ezelőtti premierhez képest óriási a változás: hol voltunk mi attól, hogy a rájátszásba várjuk magunkat, hiszen fel sem merülhetett, most viszont még mindig tudunk számolgatni, nem is minden alap nélkül.”

 

Vas János, válogatottunk húzóembere svéd klubcsapata, a Brynäs elmúlt három bajnoki mérkőzésen összesen fertályórát tölthetett a pályán.

 

„Egy ilyen profi csapatnak rengeteg a játékosa, és nagy igazság, hogy mindenhol vannak mindenkinél jobb játékosok. Kívülről nehéz megállapítani, mi lehetett annak az oka, hogy Jankó ilyen kevés lehetőséget kapott. El tudom képzelni, hogy valami kisebb sérülés hátráltatja, vagy csak sok kiállítást hozó meccsek voltak, amiben neki, mint támadónak kevés szerep jutott. Ha viszont már tendencia ez, akkor ott már gondok vannak, a válogatott szempontjából mindenképpen. Közel sem mindegy, egyik kulcsemberünk, csapatunk egyik legjobbja milyen szezonnal a háta mögött vág neki a világbajnokságnak.”

 

Ami nem sikerült az Újpestnek a Megyeri úton, az összejött Csíkszeredán: legyőzte a MOL Ligában listavezető HC csapatát. A büntetőpárbajban eldőlt találkozón a lila-fehérek mindkét gólját egy volt válogatott, Borbás Gergely szerezte, aki a hajrában kétgólos hátrányból egyenlített csapatának duplájával.

 

„Gergőt még mindig a fiatal játékosok közé sorolhatjuk, tehetséges támadó, aki korábbban volt már tagja a válogatottnak. Képességei alapján egyértelműen ott a helye. Még pár ilyen jó meccs és jó ajánlólevél lesz számára a szövetségi kapitánynak, hogy legalább a bővebb keretbe odakerüljön, hiszen Pat Cortina nemcsak az EBEL-ből válogat.”

 

A válogatott egy decemberben megnyílt, négycsillag superior kategóriás szállodában lakhat majd budapesti összetartásain.

 

„Ennél jobb nem is kell. A fiúk javarészt maguknak köszönhetik, hogy eljutottak erre a szintre. Nem is olyan régen annak is örültek, örültünk, ha a panzió kifutotta. A mi időnkről meg nem is beszélek… Minden támogatásnak, ilyen szerződésnek örülünk kell, mert ez a válogatott és a sportág elismertségét, reklámértékét is jelzi egyben. Én még megemlíteném a szövetségben dolgozók munkáját is, akiknek óriási érdemei vannak abban, hogy a szakmai eredményességet ilyen és ehhez hasonló támogatásra, szponzorációra lehet váltani.”