Ganxsta Zolee: Ennél nincs jobb

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 2. 13:56
Történetének legfontosabb mérkőzésére készül a magyar jégkorong-válogatott csütörtökön este 19:00 órai kezdettel a Papp László Sportarénában. Nem elsősorban azért, mert az ellenfél az a finn válogatott lesz, amely évek óta meghatározónak számít a sportági elitben, hanem azért, mert ez lesz az első fellépése együttesünknek ifjabb Ocskay Gábor tragikus távozása óta. A fehérvári center alig egy hete hunyt el, végső nyughelyére pedig a találkozó előtti napon, szerdán kora délután helyezték. Egy lelkileg összetört válogatott kísérte a társat, a barátot utolsó útjára. Nekik kellene teljes erőbedobással és koncentrációval küzdeni egy kiváló csapat ellen, telt ház előtt. Aligha lesz könnyű…


Hokiünnepre készültünk, hiszen a sportági elitből az elmúlt években volt szerencsénk több csapattal is hazai pályán megmérkőzni. Vendégül láthattuk a kanadai, a svéd, a szlovák, de ide sorolhatjuk nyugodtan a német válogatott is. A sor ezúttal a finnekkel folytatódik, majd egészül ki már Svájcban, a vb helyszínén a címvédő Oroszországgal. De ne szaladjunk annyira előre, szenteljük figyelmünket a finn csapatra. Így tette ezt Magyarország egyik legnagyobb, de mindenképpen legismertebb fanatikus finnhoki-rajongója, Zana Ganxsta Döglégy Zolee Zoltán, aki nem hagyta elmenni maga mellett azt a lehetőséget, hogy találkozhasson és névre szóló autogramot kérjen egyik – kettő van neki – nagy sportoló kedvencétől, az élő finn legendától, a válogatott jelenlegi vezetőjétől, Jarri Kurritól.

A nagydumás rappert még az sem zavarta és hozta zavarba, miközben a Kurri életéről szóló exkluzív kiadású könyvet a kezéből az asztalra letette, hogy a nagy kedvenc a névre szóló aláírás előtt visszakérdezett: milyen névre is szóljon pontosan a megszólítás, Zocsi?

Általános, bár rendkívül visszafogott derültség mellett a zenész-énekes-híresember azonnal pontosított, majd betűzte is keresztnevét, így minden akadály elhárult végül az autogram és a közös fénykép elől.

- Van, akinek sikerült az élet! – vetettük oda a párbeszédre csak a fotó után kapható, addig kizárólag a lényegre – nehogy valamilyen fatális véletlen folytán lemaradjon róla – koncentráló Zana Zoltánnak.


- Jarri Kurri nálam az isten! Pontosabban ő, na és Maradona! Ők ketten. A cipőjüket csókolgatnám…


- Azt azért aligha gondoltad, hogy a finn jégkorongozó még a „keresztapád” is lesz egyszer?


- Irigykedsz, mi? Persze, megértelek…


- Arról már többször nyilatkoztál: annak idején fiatalon az Izvesztyija Kupákon ragadott meg a sportág, azon belül pedig leginkább a finn csapat. De miért pont Kurri lett a kedvenc?


- Viccelsz? A legnagyobb játékos volt, a csapat legjobbja. A mai napig őrzöm azt a kis hokisfigurát a polcomon, ami őt ábrázolja.


- Arra számítottál, hogy valaha a magyar jégkorong-válogatott ellen láthatod az osztálykülönbséggel jobb finneket, ráadásul hazai pályán?


- Ugyan már, dehogy számítottam. De szerintem ezzel nemcsak én vagyok így, hanem még sokan mások. Sőt, valószínű mindenki más. Hogy ők itt vannak nálunk és játszanak a magyar csapattal az óriási dolog. Már az felfoghatatlan élmény, hogy ott lehetek majd a mérkőzésen. Függetlenül játéktól, eredménytől, minden egyébtől.


- Egy kis gondot azért csak okoznak majd neked?


- Nekem? Aligha...


- Tessék: melyik hokismezedet veszed fel? A magyart, vagy a finnt? Magára valamit is adó profi hokiszurkoló kedvenc csapatának mezében foglal helyet a lelátón.


- Nem fogsz ki rajtam! A magyart veszem fel, mert mégiscsak magyarok vagyunk, a finnt pedig a derekamra kötöm. Ennyi.


- Ravasz! Egyvalakinek azonban már nem lesz lehetősége felvenni a válogatott mezt. Bármennyire is szeretnénk… Köztudottan jó viszonyt ápolsz a magyar hokiválogatott tagjaival és a sportágban élőkkel. Hogyan fogadtad ifjabb Ocskay Gábor halálát?

 


- Ááá… Borzasztóan nehezen. Minden tiszteletem és együttérzésem a szülőké, különösen idősebb Ocskay Gáboré, akivel talán még Gábornál is közelebbi barátságot mondhatok a magaménak. A természettel teljesen ellentétes, hogy a szülőnek kell elkísérnie utolsó útjára a gyerekét. Ez felfoghatatlan és feldolgozhatatlan számomra. A legmesszebbmenőkig igazat adok neki, amikor azt mondta: csak a jók mennek el. Ez tényleg így van, csak a jók… A .….. meg itt maradnak köztünk. (A kipontozott rész tartalmával kapcsolatos jelzőket olvasóink színes képzeletére bízzuk. Részünkről megjegyzés gyanánt annyit említenénk meg: a félperces tirádának nemhogy szava, de még szótagja sem idézhető nyomdafestéket tűrően.) Nemkülönben a csapat előtt is tisztelettel kell adóznom, hiszen fájdalmukkal együtt kell pályára lépniük, már a temetés másnapján.


- Vesztettél már el korban hozzád ilyen közelálló barátot?


- Egyetlen ilyen, Gáborhoz hasonlóan hozzám közelálló ismerősöm volt, aki meghalt, egy motoros barátom. Az is fájdalmasan szörnyű volt. Miként akkor és most is a felismerés: Úristen, de hiszen ez bármelyikünkkel megtörténhet? Velem, veled, bárkivel. Gábor nővérével találkoztam a napokban, együtt hívtak meg bennünket egy televíziós műsorba. Ott volt alkalmunk beszélgetni. Szóba került persze, hogy Gábornak mindene volt a jégkorong, micsoda tragédia, hogy pont ő marad így le arról az A-csoportos vb-ről, amely minden magyar jégkorongosnak az álma, és ez a csapat képes volt megvalósítani az álmait. Igen, de közülük egyedül Gábor lesz az, történjen bármi, aki az idők végezetéig A-csoportos jégkorongos marad majd. Ő onnan soha nem esik ki. Soha nem feledjük…


- Köszönöm, hogy rendelkezésemre álltál, az Arénában majd találkozunk.


- Jössz te is?


- Ha csak egyetlen programot mondasz csütörtök estére, ami ennél akár leheletnyivel is többet ér, akkor oda megyek és nem hokimeccsre…


- Ennél jobbat? Igazad van, nincs olyan…

A magyar és a finn jégkorong-válogatott története során korábban még soha nem találkozott egymással. Köszönhető ez a két nemzeti csapat közötti osztálykülönbségnek. A finnek történetük során már 51 alkalommal vehették részt A-csoportos vb-n, igaz éveken keresztül csak partnerei lehettek a nagyágyúknak. 1995-ben azonban aranyérmet szereztek, a finn csapattal pedig még a legjobbnak is minden versenyen számolniuk kell. Az utóbbi három év egyikén sem maradtak vb-érem nélkül. A 2007-es oroszországi tornán döntőt játszhattak, de be kellett érniük az ezüsttel, 2006-ban Lettországban és 2008-ban Kanadában bronzérmes helyen zártak.

A finn jégkorong legismertebb alakja az idén 49 éves Jarri Kurri. A legendás támadó, megannyi NHL-csata hőse ötször volt Stanley Kupa-győztes együttes meghatározó tagja. Játszott az Edmonton, az LA Kings, a NY Rangers, az Anaheim és végül a Colorado csapatában. Az észak-amerikai ligában 1980-ban mutatkozott be és 1998-ban vonult vissza. Legnagyobb sikereit az Olajosoknál aratta, amely klubot tíz évig szolgálta, Wayne Gretzkyvel alkotott duójuk minden idők legjobb, legponterősebb és legszínesebb csatárpárosa volt. A sportág egyik valaha élt legjobb játékosa egyedüli finn korongosként került be eddig a Jégkorong Hírességek Csarnokába, 601 NHL-s góljánál pedig ezidáig egyetlen európai korongos sem termelt többet.

VB-FELKÉSZÜLÉS:
PANNON HOKI GÁLA:
  • Magyarország-Finnország – április 2, csütörtök, 19:00, Budapest, Papp László Sportaréna
  • Magyarország-Finnország – április 3, péntek, 18:00, Miskolc

$$fhvideo:84914$$

Plüssmackókkal jótékonykodnak a hokisok
A Magyar Jégkorong-szövetség különleges kezdeményezéssel szeretné megörvendeztetni a Heim Pál Gyermekkórház és a Tűzoltó utcai Gyermekklinika betegeit: a szurkolók segítségével még emlékezetesebbé kívánják tenni a Finnország elleni budapesti felkészülési mérkőzést. Ezért azt kérik a helyszínre érkező szurkolóktól, hogy hozzanak magukkal egy plüssállatot és a mérkőzés első magyar góljánál az dobják be a játéktérre. A tengerentúlon a jótékonykodási akciónak komoly hagyományai vannak, nem ritka, hogy tíz-tizenötezer figura is összegyűlik. A csúcsot a Calgary Hitmen szurkolói tartják, akik 2007. december másodikán 26.919 darab plüssjátékkal díjazták a csapat első gólját.

 

Sokaknak kis lemondás, sokaknak nagy öröm  
Több kulcsemberre nem számít Cortina
Pat Cortina a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte csapatát a csütörtöki, Finnország elleni felkészülési mérkőzésre. A csapatban több kulcsembernek számító játékos nem kap szerepet – köztük a háromfős francia légióskülönítmény –, míg az első sorban Palkovics Krisztián csatártársai fehérvári klubtársai, Kovács Csaba és Fekete Dániel lesznek.
MAGYARORSZÁG: Szuper – Horváth A., Tokaji, Palkovics, Fekete, Kovács Cs. – Svasznek, Sille, Jánosi, Nagy G., Vas J. – Jobb, Kangyal, Fodor Sz., Vaszjunyin, Benk – Hegyi I Á. (Dab.Docler), Ennaffati, Berta, Borbás, Kiss Á. Cserék: Galanisz, Majoross, Hetényi. Szövetségi kapitány: Pat Cortina
FINNORSZÁG:
Kapusok: Juuso Riksman (Jokerit), Iiro Tarkki (SaiPa)
Védők: Petteri Nummelin (HC Lugano), Pekka Saravo (Linköping), Mikkor Maenpaa (HPK), Mikko Kousa (Pelicans), Markus Seikola (Ilves), Juuso Heitanen (Brynas), Mikko Lehtonen (Timra IK), Teemu Aalto (Linköping)
Csatárok: Max Warn (HIFK), Hannes Hyvönen (Minszk), Kimmo Koskenkorva (Skelleftea), Henri Heino (Pelicans), Jussi Makkonen (HPK), Ville Vahalahti (TPS), Kalle Kerman (Jokerit), Mika Pyörala (Timra IK), Tero Koskiranta (SaiPa), Leo Komarov (Pelicans), Kim Hirschovits (HIFK), Antti Erkinjuntti (TPS)
Szövetségi kapitány: Jukka Jalonen