Felmentették Ted Satort Székesfehérváron

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 3. 08:51
Csütörtökön végre megérkezik a magyar élvonalbeli jégkorong-bajnokságba is a címvédő Alba Volán csapata, amelyet azonban már nem Ted Sator irányít majd, miután kedden délelőtt felmentettek a szakembert a munkavégzés alól. Az alanyi jogon automatikusan csak a rájátszás elődöntőjében bekapcsolódó együttes edzéseit ideiglenesen segítője, Énekes Lajos irányítja. A fehérváriaknak nemcsak vezetőedzőjük, csapatkapitányuk sincs, miután a Nemzeti Sport információi szerint ifjabb Ocskay Gábor lemondott a tisztségről.


Ted Sator a sportnapilap információ szerint hétfőn délután már el is köszönt a csapattól. A szakember bevallása szerint nem volt tisztában azzal, hogy a múlt heti csíki tornának akkora lett volna a jelentősége, mint amit tulajdonítottak neki utólag, így értetlenül állt már a csapatra kirótt büntetések előtt is. Keddi találkozóját idősebb Ocskay Gáborral elkerülhetetlennek ítélte jelen helyzetében, azzal kapcsolatban elmondta: nem áll szándékában lemondania, de azt sem tudja százszázalékos kijelenteni, hogy a csütörtöki ob I-es elődöntőben majd ő irányítja a fehérváriakat.

Azóta már tudvalévő: a találkozó megtörtént, a felek pedig úgy álltak fel az asztaltól, hogy a jövőben nem egymással dolgoznak. A sporthiradó.hu megkeresésére idősebb Ocskay Gábor így kommentálta a döntést:

„Kedden délelőtt klubunk menedzsmentje felmentette az edzői munkavégzés alól Ted Satort. Utódja ideiglenes jelleggel Énekes Lajos másodedző lesz, ami azt jelenti, hogy kedden ő tartja az edzést, de lehet, hogy csütörtökön az ob I-es első elődöntő első mérkőzésén már más áll majd csapatunk kispadja mellett.”

De vajon az EBEL-búcsú után, az ob I-es premier előtt ilyen hirtelen mi verte ki a biztosítékot a fehérvári vezetőkben?

„Egyértelműen a Csíkszeredában történtek” – felelte kissé indulatosan Ocskay Gábor.

Az előzményekről tudni illik: a csíkszeredai tornán az egyik házigazda, egészen pontosan a HC, a háromcsapatos megmérettetés kvázi fináléjában 4-3-ra legyőzte a fehérváriakat. Utóbbiak esetében EBEL-feladataikat a szezonra már letudva, a hazai bajnokságba való bekapcsolódásra koncentrálva jobbára a felkészülést szolgálta a túra.

Ezek után kicsit derült égből villámcsapásként hatott az egygólos vereség a MOL Ligát megnyerő HC-tól, de még inkább az, amilyen utóhatásokat a történtek gerjesztettek.

A csapatra pénzbüntetést rótt ki a szakvezetés, idősebb Ocskay Gábor rendkívül feldúlt volt a vereség miatt. „Szégyellem magam, remélem, a csapatom is”- nyilatkozta a fehérvári klub internetes oldalán. A péntekre tervezett csíki edzés helyett még a helyszínen fejmosást kaptak az érintettek.

A sok helyzetét elpuskázó fehérvári gárda légiósainak ez a találkozó minden bizonnyal egy volt a sok közül, kiemelve annak téttel nem bíró jellegét, ellenben a magyar korongosok és szakosztály-igazgatójuk igazi presztízsveszteségként élhette meg a csíkszeredai vereséget. Arról nem is beszélve, a most már egyértelműen EBEL-részvételre pályázó HC elöljárója, Kurkó János a tavalyi csíki tornán minden követ - és pénzt  -  megmozgatott a fehérváriak két kulcsemberének, ifjabb Ocskay Gábornak és Palkovics Krisztiánnak a megszerzéséért. Sikertelenül, de a tüske nem felejtődött. A fehérváriak úgy utaztak Erdélybe: remélik, a csíki vendéglátók most hasonló partizánakciókkal nem zavarják meg őket.

Az udvarlás végül elmaradt, a vihar azonban beköszöntött, amely a pénzbüntetéssel és a fejmosással nem csitult, sőt, az csak még tovább erősödött. Hétfőn ifjabb Ocskay Gábor lemondott csapatkapitányi tisztéről. A fehérváriak és a válogatott kulcsembere kényszerhelyzetbe hozta ezzel Satort, akinek nem volt választási lehetősége: elfogadja vagy sem a lemondást.

Ifjabb Ocskay megerősítette a kapitányi posztról való lemondását tényét, de nem kommentálta döntését. Sator kategorikusan tagadta, hogy elköszönt volna a csapattól, de elismerte: valóban komoly problémákkal kell szembenézniük.

Nem először a szezon során. Másfél hónappal ezelőtt, január közepén már felmerült Ted Sator távozásának lehetősége. Akkor a szakember egy kijelentése okozott felfordulást.

„Ezek a játékosok vagy nem dolgoznak jól, vagy csak ennyit tudnak” – értékelte játékosai EBEL-teljesítményét a hazai pályán a graziaktól elszenvedett 4-0-s vereséget követően.

A csapat tagjai és a klubvezetés értetlenül állt a kirohanás előtt, főként úgy, hogy a szakember a felelősséget egyértelműen mindenben rájuk hárította. Miközben az Alba Volán második szezonjában is lemaradt az EBEL-rájátszásról és légiósai, köztük akadt olyan, akihez Sator kifejezetten ragaszkodott, ezúttal sem váltották meg a világot.

Válás és váltás azonban akkor még nem lett az eset vége, de az előszele megérkezett annak Székesfehérvárra, hogy az EBEL-szezon, vagy még inkább a klubszezon végén elköszönnek tőle. Erre végül most került sor, már az EBEL-s idényen túl, de még az ob I-n innen.