Tulajdonost cserélhet az F-1-es csapat

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 10. 15:52
Madridi lapértesülés szerint eladásra kínálják a Hispania Racing Teamet, amely idén mutatkozott be a száguldó cirkuszban. A spanyol istállóval ugyanis megszakította a kapcsolatot eddigi partnere, a Toyota, így súlyos anyagi gondok jelentkeztek.


 

Az AS című sportnapilap úgy tudja, a HRT-nek most nincs új autója, versenyzője és szponzora sem. Csak a Cosworth-motor áll a csapat rendelkezésére, de ez édeskevés a jövő évi szerepléshez. Az sem lenne megoldás, hogy a 2010-es, Dallara által készített kocsit használják, mert a régi-új, 107 százalékos szabály bevezetésével a csapat már az időmérő edzésen búcsúzna a versenyhétvégétől.

Ezért a HRT-tulajdonos, Jose Ramon Carabante és partnerei a csapat eladásáról döntöttek.