Ross Brawn a címvédésről álmodozik

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 19. 13:16
A nagy várakozásokkal ellentétben döcögős szezonkezdetet produkált a tavalyi világbajnok Brawn istálló utódja, a Michael Schumacherrel és Nico Rosberggel felálló Mercedes GP. A címvédő nyolc futam után 107(!) ponttal marad el az élen álló McLarentől, legjobb eredményük két harmadik hely. Ross Brawn szerint viszont, még mindig van esélyük!


 

„Az új pontrendszernek köszönhetően még mindig jó esély látok arra, hogy utolérjük az éllovasokat, úgyhogy továbbra is fejleszteni fogjuk az autót, hogy versenyképesebbé válhassunk.” – mondta Brawn.

A gárda csapatfőnöke nyilatkozatában kitért a legutóbbi, Kanadai nagydíjra is, ahol Nico Rosberg és Michael Schumacher közül csak előbbi szerzett pontot – a hatodik helyen ért célba. Brawn azonban, pont ebből a futamból próbál erőt meríteni a soron következő versenyre.

„Az autónk jól működött Montrealban, a versenytempónk pedig igazán remek volt. Az időmérőn sajnos nem szerepeltünk jól, ami természetesen a futamra is kihatással volt. Ennek ellenére Nico az egész mezőnyben az egyik leggyorsabb tudott lenni, sőt Michael is bíztatóan teljesítményt nyújtott, de sajnos nem volt szerencséje (előbb egy szárnytörés, majd defekt, végül pedig a rossz gumiválasztás hátráltatta a hétszeres bajnokot – a szerk.).”

A jövő hétvégén Valenciában folytatódik a világbajnokság, Brawn pedig bizakodóan tekint előre az Európa Nagydíjra: „A valenciai pálya sokban hasonlít a montrealira. Rengeteg hosszú egyenes található rajta, melyeket lassú kanyarok kötnek össze. Az új fejlesztéseinket is bevetjük az autón, úgyhogy remélhetőleg megtudjuk kezdeni a felzárkózást.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lewis Hamilton pazar montreali győzelme!
VIDEÓVAL!!! Az élről induló Lewis Hamilton győzött a 61. Formula-1-es világbajnokság Kanadai Nagydíján, mögötte Jenson Button és Fernando Alonso lett még dobogós. A rendkívül mozgalmas versenyen még Sebastian Buemi is vezette a...
Tovább a teljes cikkhez »