Realitások talaján a barcelonai hős

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 9. 19:34
A papírformának megfelelően a Red Bull sikerét hozta a 61. Formula-1-es világbajnokság Spanyol Nagydíja: a pole-ból induló Mark Webber bizonyult a leggyorsabbnak Fernando Alonso és Sebastian Vettel előtt. Az ausztrál klasszis idén először nyert, pályafutása harmadik diadalát ünnepelte. A 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton az utolsó előtti körben a második helyen haladt, amikor bal első abroncsa defektet kapott, a mclarenes a gumifalnak csapódott és kiesett.


Fotó: Reuters

NYILATKOZATOK A SPANYOL NAGYDÍJ UTÁN:

Reuters
  Fotó: Reuters

 

MARK WEBBER (RED BULL-RENAULT, 1. HELY):

„Különleges sikert arattam, de szeretném palástolni az érzéseimet, hiszen korai lenne, ha elrugaszkodnék a realitásoktól. Nagyon erős és versenyképes autók vannak az élmezőnyben, a Red Bull, a Ferrari és a McLaren is remekül szerepel, ráadásul klasszis versenyzőket szerepeltet. Hosszú, nagyon hosszú út vezet a végső sikerig, meg kell várnunk, miként szerepelnek a csapatok az eltérő stílusú pályákon. Az autók nagyon érzékenyen reagálnak az eltérő körülményekre. Szenzációs, hibátlan hétvégén vagyok túl. Roppant fontos volt, hogy az élen maradjak az első kanyarban, ezért keményen meg kellett harcolnom. Utána már állandósítottam a tempómat, arra is ügyelhettem, hogy ne terheljem túl az abroncsokat.”

Reuters
  Fotó: Reuters


FERNANDO ALONSO (FERRARI, 2. HELY):

„Rendkívül boldog vagyok, nagyszerű érzés, hogy a hajrában két helyet javítottam. Nem vártam ilyen meglepetést, ezért is érzem fantasztikusan magamat. Összességében azért árnyaltabb a hétvégi kép, de az eredmény mindent elhomályosít. Remek eredményt ért el a csapat: negyedik lettem az időmérőn, második helyen zártam a futamot. De azt is tudjuk, hogy javulnunk kell, hogy felvegyük a versenyt a Red Bullal. Ezen a hétvégén is kiderült, hogy milyen területeken kell előrelépnünk. De továbbra is keményen dolgozunk!”


SEBASTIAN VETTEL (RED BULL-RENAULT, 3. HELY):

„Több dolog is rosszul alakult a futam alatt. A rajtom megfelelő volt, nem volt esélyem Mark megelőzésére, nem volt értelme a kockáztatásnak. Picit csúszós volt az oldalam, ezért nem előzhettem a külső ívről. Utána azonban nem volt megfelelő az autóm balansza, ezért nem is voltam elég gyors. Mark egy szinttel magasabban volt!  AZ biztos, hogy javítanunk kell az autóm megbízhatóságán, hiszen mai is számos rossz dolog történt velem. A harmadik hely nem jelenthet csalódást, de a tapasztalatok felemásak voltak. Örülök annak, hogy pontokat gyűjtöttem, de a folytatásban is keményen kell dolgoznunk. Gyors az autóm, de ennek minden egyes pillanatban így kellene lennie.”


MICHAEL SCHUMACHER (MERCEDES GP, 4. HELY):

„A rajttól kezdve izgalmasan alakult a futamom, még akkor ha, ha már jó előre tudtuk, hogy nem lesz esélyem a dobogóra. Érdekesen alakult a versenyem, hiszen meg kellett őriznem a pozíciómat. De az már nem tett boldoggá, hogy csak a védekezésre tudtam koncentrálni, támadásra nem volt lehetőségem. Érdekes csatát vívtam Jensonnal, nem adhattam esélyt az előzésre. Végső soron azonban azt is látnom kell, hogy túlságosan nagy volt a lemaradásom az élmezőnyhöz képest. Remélem, hogy a monacói pálya adottságai kedveznek majd az autómnak.”

LEWIS HAMILTON (MCLAREN-MERCEDES, KIESETT A 2. HELYRŐL):

„Csalódott vagyok, hiszen jó versenyt futottam. Boldog voltam, hogy befurakodtam a Red Bullok közé, a csapat hihetetlenül jó munkát végzett. Nagyszerű érzés volt, hogy jelentősen előreléptünk az elmúlt hetekben, csodálatos lett volna, ha értékes pontokkal ajándékozom meg magamat és a csapatomat. Két körrel a vége előtt aztán minden elszállt, mert több mint negyven kört tettem meg ezeken a gumikon. De ilyen az autósport, ez bárkivel megtörténhet.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Webber nyert, Hamilton dobogót bukott
A papírformának megfelelően a Red Bull sikerét hozta a 61. Formula-1-es világbajnokság Spanyol Nagydíja: a pole-ból induló Mark Webber bizonyult a leggyorsabbnak Fernando Alonso és Sebastian Vettel előtt. Az ausztrál klasszis...
Tovább a teljes cikkhez »