Most Robert Kubica robbantott a végén

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 23. 12:06
Robert Kubica érte el a legjobb időt a harmadik szabadedzésen az 59. Formula-1-es világbajnokság valenciai Európai Nagydíján. Közvetlenül a BMW-Sauber lengyel versenyzője mögött Nico Rosberg és Sebastien Bourdais végzett. A világbajnok Kimi Räikkönen csak a tizenötödik helyet szerezte meg.


A szombati teszt elején a felvezető köröket láthatták a szurkolók, majd néhány perces szünet után a Force India két versenyzője iratkozott fel az eredményjelzőre. Fisichella és Sutil után a pénteken jó eredményeket elérő Massa próbálkozott, 1:41,109-cel került az élre, de egyértelmű volt, a folytatásban jelentősen javítania kell a valenciai utcai pályán.

 

Hamarosan benépesült az aszfaltcsík, Rosberg 1:41,143-mal lett második, míg az első nap legjobbja, a világbajnok Räikkönen 1:41,030-cal vette át a vezetést a csapattárstól. A Ferrari finn klasszisától Rosberg „ragadta el” a pozíciót, 1:41,012-vel. Húsz perc után már Nakadzsima vezetett, 1:40,808-cal, ez egyértelműen meglepetést jelentett.

 

Röviddel később már a pénteki első szabadedzést megnyerő Vettel neve állt az első helyen, 1:40,577-tel, majd Kubica remekelt, 1:40,367-tet repesztett. A fiatal német versenyző tovább hajtott, 1:40,109-cel lett ismét éllovas. A harmadik helyen a másik toro rossós, Bourdais állt 1:40,460-nal.

 

A francia pilótától Rosberg vette el az előkelő pozíciót, 1:40,394-re javított. Ezután „megmerevedett” az élcsoport sorrendje, igaz Hamilton továbbra is mért kör nélkül állt. Folytatódott a Toro Rosso remeklése: Vettel 1:39,584-re, míg Bourdais 1:39,593-ra lépett előre, majd jött Hamilton, 1:40,060-nal került a harmadik pozícióba. Hamarosan már Kubica került a mclarenes elé, 1:39,999-cel.

 

Természetesen folytatódott a legjobbak párharca: Massa 1:39,610-et ért el, ezzel bejött Vettel és Bourdais mögé. Button (1:39,628), Coulthard (1:39,804) és Räikkönen (1:39,810) is javított, ekkor még tíz perc volt hátra. A hajrá elején Kovalainen kapta el a pálya tempóját, 1:39,802-vel került az ötödik helyre.

 

Öt perccel a leintés előtt ismét szenzációs gyors kört láthatott a közönség: Nelsinho Piquet 1:39,452-vel vette át a vezetést. A következő pillanatokban háromszor is változott a helyzet: Hamilton 1:39,314-re, Bourdais 1:39,009-re, Nakadzsima 1:39,270-re javított. Jött azonban Kubica, 1:38,754-gyel vette át a vezetést, jelentős különbséggel múlta felül a meglepetésembereket.

 

Érdekesség, hogy Piquet ekkor már csak kilencedik volt, két perc alatt „bukott” nyolc pozíciót…Ekkor már Rosberg volt a harmadik, 1:39,098-cal, majd 1:38,877-tel került Kubica mögé.

 

A végén már nem változott az élcsoport, folytatás 14 órakor az időmérő edzéssel.

 

EURÓPAI NAGYDÍJ, HARMADIK SZABADEDZÉS:
1. Robert Kubica Lengyelország BMW-Sauber 1:38.754 p 15 kör
2. Nico Rosberg Németország Williams-Toyota 1:38.877 18
3. Sebastien Bourdais Franciaország Toro Rosso-Ferrari 1:39.009 16
4. Kazuki Nakadzsima Japán Williams-Toyota 1:39.270 17
5. Felipe Massa Brazília Ferrari 1:39.276 18
6. Sebastian Vettel Németország Toro Rosso-Ferrari 1:39.300 16
7. Lewis Hamilton Nagy-Britannia McLaren-Mercedes 1:39.314 13
8. Nick Heidfeld Németország BMW-Sauber 1:39.335 18
9. David Coulthard Nagy-Britannia Red Bull-Renault 1:39.421 16
10. Nelsinho Piquet Brazília Renault 1:39.452 20
11. Mark Webber Ausztrália Red Bull-Renault 1:39.597 17
12. Jenson Button Nagy-Britannia Honda 1:39.628 10
13. Fernando Alonso Spanyolország Renault 1:39.652 17
14. Heikki Kovalainen Finnország McLaren-Mercedes 1:39.802 14
15. Kimi Räikkönen Finnország Ferrari 1:39.810 20
16. Timo Glock Németország Toyota 1:39.919 22
17. Adrian Sutil Németország Force India-Ferrari 1:40.019 21
18. Giancarlo Fisichella Olaszország Force India-Ferrari 1:40.059 21
19. Rubens Barrichello Brazília Honda 1:40.512 20
20. JarnoTrulli Olaszország Toyota Idő nélkül 2