Micsoda meglepetés: javított a McLaren

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 18. 19:14
Az elmúlt hetekben küszködő McLaren-Mercedes jelentősen előrelépett, legalábbis ezt sugallja, hogy Heikki Kovalainen szerdán négy tizednél is közelebb került Jenson Button e heti csúcseredményéhez a jerezi Formula-1-es tesztelésen. A wokingiak mellett már csak a Williams gyakorolt, de Nakadzsima Kazuki meg sem közelítette a finn pilótát.


Kovalainen 1:18,202 p-es idővel zárt, 85 kört tett meg, különösebb probléma nélkül. Nakazsima csak 1:20,014-ig jutott. Kedden a Brawn-Mercedesszel remeklő Jenson Button legjobb ideje 1:17,844 volt, mögötte Nico Rosberg (1:18,071), Nelsinho Piquet (1:18,382) és a tavalyi világbajnok, a McLaren büszkeségének számító Lewis Hamilton (1:19,121) végzett.

A száguldó cirkusz történetének egyik legeredményesebb istállója, vagyis a McLaren a vártnál sokkal szerényebben teljesített a téli felkészülés során, a szakértők és az ellenfelek is csak találgattak, mi okozza a bajt. A McLaren sokáig azt állította, a terveknek megfelelően halad a fejlesztésben, de ennek ellentmondott, hogy csak akkor ért el jónak mondható eredményt, amikor a tavalyi, immár szabálytalan hátsó légterelőt használta.

A múlt héten aztán a barcelonai tesztelés tapasztalatai alapján már Martin Whitmarsh, a Ron Dennist váltó újdonsült csapatfőnök is elismerte, bizony bajban van a McLaren, jelentősen elmarad a vetélytársaktól. A szerdai gyakorlás eredménye azonban már bizakodásra adhat okot, ráadásul csütörtökön már vár egy hosszabb próba Kovalainenre.