Megnevezték Glock csapattársát

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 21. 11:53
A Formula-1-es Virgin-istálló bejelentette, hogy az eddigi tesztpilóta, Jerome D’Ambrosio lesz Timo Glock csapattársa a 2011-es versenyesztendőben.


 

A 2010-ben újonc csapat szeptemberben szerződtette a belgát, és olyannyira meg voltak elégedve a teljesítményével, hogy a brazil Luca di Grassi helyén immár versenyhelyzetben is számítanak rá.

„Amikor megérkeztem az istállóhoz, nem is reménykedtem benne, hogy ilyen hamar előrelépek. Nagyon nagy harc volt a helyért, ezért még jobban értékelem, hogy rám esett a választás" - nyilatkozta Jerome D'Ambrosio.

A csapatfőnök, John Booth elmondta, már hosszú ideje úgy tekintettek a belgára mint Di Grassi potenciális utódjára, és biztosra veszi, hogy a belga gyorsan eltanulja a Száguldó Cirkusz minden fortélyát.