Kovalainen Jerez leggyorsabbja pénteken

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 25. 20:36
A McLaren Mercedes finn pilótája, Heikki Kovalainen a négynapos tesztelés legjobb eredményével, 1:18.385 perces idővel nyert pénteken a spanyolországi Jerezben. Mögötte második lett a korábbi négyszeres ChampCar bajnok, Sebastian Bourdais a Torro Rossóval. A harmadik pozíciót jelentős hátrányban David Coulthard szerezte meg. A Ferrarival versenyző Felipe Massa meglepetésre csak ötödik lett.


Az erőviszonyoknak megfelelően a McLaren Mercedes versenyzője, Heikki Kovalainen volt a leggyorsabb a négynapos jerezi tesztelés utolsó felvonásán. A versenyző nem aprózta el a negyedik tesztnapot, a tíz résztvevő közül a legtöbb, szám szerint 116 kört futott.

 

A csütörtök óta új orrdinamikai elemmel kisérletező wokingi istálló pénteken Heikki Kovalainent ültette a volán elé. Az aerodinamikai elemek az első szárny légellenállását hivatottak javítani, a negyedik napon azonban ennek még nem volt számszerű eredménye.

 

A leggyorsabb kört ugyanis, amely egyben a több napos teszt legjobb ideje, a vadonatúj elem használata nélkül érte el Heikki Kovalainen. Egyelőre bizonytalan, hogy a jövő heti Magyar Nagydíjon beveti-e az elemet a McLaren.

 

Tovább folytatta kitűnő szereplését Sebastian Bourdais, aki a Torro Rossóval pénteken Kovalainen mellett, az egyetlen pilóta volt aki 1:19 percen belüli időre volt képes.

 

A harmadik helyet a veterán David Coulthard szerezte meg, megelőzve a Renault tesztpilótáját, Romain Grosjeant.

 

Csak az ötödik pozícióban végzett Felipe Massa, aki több mint egy másodperccel maradt el Kovalainen idejétől, ennek ellenére bizakodóan nyilatkozott a csapat teljesítményéről.

 

Szintén a vártnál gyengébben teljesített a világbajnoki pontversenyben ötödik helyen álló Nick Heidfeld, aki 99 kört futott, azonban éppen csak 1:20 percen belül ért célba.

 

FORMULA 1, TESZT, JEREZ, 4. NAP:
NÉV VERSENYZŐ
CSAPAT
IDŐ
TELJESÍTETT KÖR
1. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:18.385 mp 116
2. Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:18.746 mp 113
3. Coulthard Red Bull-Renault 1:19.494 mp 93
4. Grosjean Renault 1:19.561 mp 90
5. Massa Ferrari 1:19.611 mp 92
6. Nakadzsima Williams-Toyota 1:19.724 mp 100
7. Heidfeld BMW-Sauber 1:19.915 mp 99
8. Sutil Force India-Ferrari 1:19.965 mp 72
9. Button Honda 1:20.532 mp 98
10. Kobajasi Toyota 1:20.878 mp 90