Frank Williams hűséges: marad a páros

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 2. 10:12
Újabb Formula-1-es csapat jelentette be jövő évi összeállítását: a Williams 2009-ben is Nakadzsima Kazukitól és Nico Rosbergtől várja a sikereket. A japán versenyző a 2006-os szezon utolsó futamától, míg a német klasszis a 2006-os idény elejétől szerepel a nagy múltú istállónál. Tesztpilótaként a német Nico Hülkenbergre számítanak.


A csütörtöki bejelentés elsősorban Nakadzsima személyére tért ki, lévén az nyilvánvalónak tűnt, hogy Rosbergtől nem akar megvállni a Toyota-motorokat használó csapat. A német versenyző jövő évi szerződéséről már korábban döntés született.

 

„Elégedett vagyok azzal, hogy folytathatjuk az együttműködést a versenyzőinkkel – mondta Frank Williams csapatfőnök.

 

Rosberg remek eredménnyel kezdte a szezont, harmadik volt az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, utána azonban szerényebb eredmények következtek. Apránként gyűjtögette a pontokat, majd a múlt hétvégén ismét dobogóra állhatott. Annak ellenére lett második a villanyfényes szingapúri futamon, hogy menet közben stop-and-go büntetést kapott, mert akkor állt ki kerékcserére és tankolásra, amikor az első biztonsági autós szakasz idején zárva volt a boxutca.

 

„Nico a mezőny egyik legígéretesebb versenyzője. Kazuki is folyamatosan fejlődik, még sokat kihozhat magából. Nico Hülkenbergre is ez vonatkozik” – tette hozzá Frank Williams.

 

Rosberg 17 ponttal a tizenkettedik helyen áll összetettben, míg Nakadzsima a tizenhatodik 9 „egységgel”. A konstruktőrök között nyolcadik a Williams.