F-1, Honda: Senna mellett Di Grassi is lehetőséghez jut a teszten

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 7. 11:53
Bruno Senna mellett a szintén brazil Lucas Di Grassi is szerepelhet november 17-19-én a Hondával a barcelonai Formula-1-es teszten. Ezt pénteken jelentették be, miután a csapat engedélyt kapott a Renault-tól a versenyző kipróbálására.


„Rendkívül megérdemelt lehetőséghez jut Lucas, aki csodálatosan szerepelt a GP2-ben, valamint a Renault tesztpilótájaként” – mondta Ross Brawn, a Honda főnöke.

 

A 24 éves dél-amerikai pilóta három győzelemmel a harmadik lett összetettben az F-1 első számú utánpótlás nevelő sorozatában, pedig csak a negyedik futamtól indult.