Button: Nem a pénz motivált

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 20. 14:27
Nem a pénz motiválta Jenson Buttont, amikor aláírt a McLarenhez. Ezt maga a versenyző nyilatkozta a Radio 5 Live-nak. Az biztos nem, hiszen elmondása szerint kevesebbet keres majd új csapatánál, mint a Brawn GP-nél. Az idén világbajnoki címet szerző pilóta hozzátette, nagy kihívás lesz a számára honfitársa, Lewis Hamilton oldalán versenyezni.


Sokan kíváncsiak voltak rá, miért váltott hét év után istállót Button. Nos, az angol világbajnok most „kitárulkozott" az egyik szigetországi rádióadónak adott nyilatkozatában. 

A Hondához hét évig hűséges britont többen megvádolták azzal, a pénz motiválta istállóváltását. A pilóta természetesen cáfolta az állítást.

„Kevesebbet kerestem a Brawnnál, mint amennyit szerettem volna, ezt mindenki tudja. Nem a pénz miatt szerződtem máshová" - mondta Button, aki hozzátette, egész egyszerűen csak valami újra vágyott. 

„Óriási kihívás lesz Lews Hamilton oldalán csatázni. Nem lesz könnyű egy új istállónál dolgozni, de nagyon izgatott vagyok. Rengeteget kell majd dolgoznom, hogy elérjem a célomat. Fantasztikus lehetőséget kaptam, amire egyszerűen nem mondhattam nemet" - folytatta az idei év világbajnoka. 

A Brawnnál ugyan győzködtél, ám hosszú vívódást követően végül a távozás mellett döntött. „Nagyon jóban voltam mindenkivel, de különösen Ross-al (Ross Brawn, a csapatfőnök - a szerk.). Nélküle nem sikerült volna elérnem a célom. Ez még nehezebbé tette a döntést, de nekem most váltásra volt szükségem."

A 29 éves pilóta hároméves szerződést írt alá a McLarennel.