Bruno Sennát nem kísérti a nagy előd

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 14. 09:46
Bruno Senna nagyon bízik benne, hogy elégedettek lesznek vele a Hondánál a tesztelésen, és bizalmat szavaznak neki a 2009-es szezonban. A pilóta elismeri, hatalmas teher nyomja a vállát a legendás nagybáty, Ayrton Senna sikerei miatt, de nem riad vissza a kihívásoktól. A versenyző hangsúlyozza, saját erőből, mindenféle hátszél nélkül vívná ki a szereplés lehetőségét.


 

Az ifjú brazil a következő héten ülhet be először Formula-1-es autó volánja mögé, ekkor tesztel ugyanis a Honda a barcelonai aszfalton, a gyakorlások után pedig megnevezi azokat a versenyzőket, akiknek bizalmat szavaz a 2009-es versenyévben.

Bruno Senna úgy nyilatkozott, már az is valóságos csoda számára, hogy egyáltalán megmutathatja magát a japán istállónak, és az már csak hab lenne a tortán, ha versenykörülmények között is képviselhetné a csapatot.

„Fantaztikus érzés, hogy ilyen hamar odakerültem a tűz közelébe. Itt azonban nem szeretnék megállni, ha eddig eljutottam, akkor semmi sem lehetetlen. Olyan érzetem van, mintha már tíz éve várnék a lehetőségre, pedig még csak négy éve versenyzek. Egyszerűen számolom a másodperceket a nagy alkalomig.”

„A GP2 remek alapokat biztosít az F-1-hez: erőteljes kormánymozdulatokkal kell operálnunk, és hatalmas igénybevétel alatt állunk az egész év során. Kellően megedz minket, így a legkevésbé sem jelenthet gondot, ha át kell ülnünk egy Formula-1-es autóba.”

Az ifjonc tart egy kicsit az Ayrton Senna múltja miatt rá nehezedő nyomástól, ugyanakkor megtisztelőnek tartja, hogy párhuzamot vonnak kettejük között.

„Tisztában voltam vele, hogy előbb-utóbb összehasonlítanak minket, sikereim kovácsa azonban én vagyok. Hiszem, hogy rászolgálhatok arra a saját munkám gyümölcseként, hogy egy napon – ami, remélem, rövidesen elérkezik – én is a száguldó cirkusz aktív szereplője lehetek.”