BMW: mindennel segítik Robert Kubicát

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 13. 21:12
„Addig nem alszunk, amíg elméleti esély lesz a világbajnoki cím megszerzésére. Mindent megteszünk, amit ilyen rövid idő alatt megtehetünk” – jelentette ki Willy Rampf, a BMW-Sauber technikai igazgatója az 59. Formula-1-es világbajnokság utolsó két futama kapcsán. Vagyis a csapat végre rászánta magát, hogy mindenben támogassa az éllovas Lewis Hamiltont 12 pontos hátránnyal követő Robert Kubicát, aki már a Kanadai Nagydíj megnyerése után kérte a különleges bánásmódot.


Fotó: Action Images

A lengyel pilóta az idei sorozat hetedik versenyének megnyerése után azonnal kijelentette: kiemelt támogatásra lenne szüksége a végső sikerhez. A csapat azonban még hónapokon át egyenlőséget hirdetett, sőt időnként még háttérbe is szorította Kubicát, hogy támogassa a gyengélkedő Nick Heidfeldet.

 

A BMW mostani elszántsága ugyan dicséretes, de kérdéses, milyen sikerrel járhat, hiszen már ezen a hétvégén folytatódik Kínában a világbajnokság, különösebb eredménysegítő javításra nics igazán mód. Sőt, a sanghaji futam után sem tesztelhetnek a csapatok…

 

„A felkészülés összes momentumát kiemelten kezeljük. Jelentősebb fejlesztésekre már nincs mód, de kisebb változtatásokat azért még megtehetünk. Szeretnénk még tökéletesebben kihasználni az abroncsokban rejlő lehetőségeket” – jelentette Willy Rampf.

 

A BMW-Sauber számításait a szezon eleje óta roppant erős McLaren és Ferrari mellett az elmúlt hetekben jelentősen felgyorsult, Fernando Alonso révén két győzelmet ünneplő Renault is megnehezíti. A kétszeres világbajnok vasárnap Fudzsiban is könnyedén legyőzte Kubicát.

 

„Szingapúrban jó volt a Renault tempója, de hasznot húztak a futam különleges körülményeiből is. Japánban már az egész hétvégén erősek voltak, picit erősebbek, mint mi. Az utolsó két futamon azonban meg akarjuk fordítani a tendenciát” – tette hozzá a BMW technikai igazgatója.

 

Persze, az sem elhanyagolható, hogy Kubica úgy került közelebb a világbajnoki címhez, hogy Hamilton és Massa más nem először hibázott a futamon. A brit klasszis pontot sem szerzett, míg brazil vetélytársa a hetedik lett.

 

„Nem mondhatom azt, hogy elvártuk, legyünk ilyen jó pozícióban a vezető csapataokhoz, amikor már csak két futam maradt hátra. De összességében ez nagyon jó hely” – zárta mondandóját Rampf.