Bernie Ecclestone menti meg a Hondát?

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 14. 15:33
Megcsillant a fény az alagút végén, hiszen a japán hátterét elveszítő Hondának maga a Formula-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone nyújtott segítő jobbot. A vezér állítólag befektetőként vállalna kulcspozíciót az istállónál, amely így végigversenyezhetné a 2009-es szezont. Ha ez meglenne, a motorokat a Mercedes szállítaná.


Mégis megmenekülhet a szégyentől a Honda csapata, azaz elindulhat a következő idényben a száguldó cirkuszban – az egyik angol lap legalábbis ezt állítja. A britek Bernie Ecclestone közbelépésére hivatkoznak, szerintük ugyanis a sportág mindenhatója felkarolja az anyagi csőd szélére került istállót.

Az viszont csak később derülhet ki, hogy vajon befektetőként, kölcsönadóként, netán hirdetőként hasznosítja magát Ecclestone. Ami biztos: a Hondánál mindenki reménykedik, Ross Brawn igazgató pedig emailban biztatta az istálló tagjait a munka folytatására. Martin Whitmarsh, a McLaren elöljárója a Mercedes képviseletében bejelentette: mindent megtesznek azért , hogy a Hondát a következő évadban is a Formula-1 családjában tartsák.
A szezonhoz azonban motorok is kellenek, ezt pedig elvben a Mercedes adná. A németek viszont kikötötték: csak akkor szállítanak, ha a csapat garantálja, hogy végigversenyzi az egész idényt. A motorok bérleti díj nagyjából 7,15 millió font.

Az előre fizetendő összeg mellett azt is meg kell ígérnie a Hondának, hogy versenyképes gépeket építenek, így nem az utolsó helyek egyikéért szállnak majd harcba. Az istállón nem múlik, hiszen a 2009-es szabályoknak megfelelő fejlesztések már régen megkezdődtek.

Korábban ugye az is kiderült, hogy brazil befektetők összedobták az első négy futamon való részvételhez szükséges pénzt, már „csak” a szezon hátralévő részére lenne illdomos összeszedni a versenyzés költségeit. Itt lépne a képbe Ecclestone…

 

A Honda megmenekülhet (Reuters)