Ayrton Sennára emlékezik a világ

Szerző: shLétrehozva: 2010. március 21. 14:01
Ma lenne 50 éves Ayrton Senna, a Formula-1 háromszoros világbajnoka. Az 1994. május 1-jén, a San Marino-i Nagydíjon halálos balesetet szenvedett pilóta az autósport királykategóriájának tartott F1 egyik legnagyobb ikonja, leghíresebb és legelismertebb versenyzője volt. Nevét, unokaöccse, Bruno viszi tovább, aki a jelenlegi szezonban debütált a Hispania Racing Team versenyzőjeként.


Kevés, korábbi halálos balesetet emlegetnek még napjainkban is oly gyakran, mint Ayrton Sennáét. A tizenhat évvel ezelőtti verseny hatodik körében, az akkor élen álló 34 éves klasszis nem tudott bevenni az elhíresült Tamburello-kanyart és 217 km/h-s sebességgel a betonfalnak csapódott. Halálát egy leszakadt felfüggesztés-rúd okozta, amely a jobb szemébe fúródott, megtalálva a rést a sisak és a rostély között. 

Senna jelentőségét mutatja, hogy Brazíliában háromnapos gyászt rendeltek el a halálát követően, temetésén pedig többmillióan búcsúztak el hősüktől. Azóta az interlagosi pályán kanyart, hazájában pedig utcákat, autópályát, alagutat és tereket neveztek el róla.

Pályafutása során összesen 161 futamon indult, amelyek során 41-szer léphetett fel a dobogó legfelső fokára. Három világbajnoki címét (1988, 1990, 1991) mind a McLaren színeiben érte el. Halálát azonban már a Williams autójában lelte. 

Nővére, Viviane fia, Bruno az idei Bahrein-i Nagydíjon debütált a Formula-1-ben. A Hispania Racing Team tagjaként azonban még nem várható tőle olyan átütő siker, mint amilyet a híres nagybácsi felmutathatott annak idején. 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
F-1:a pilóták szerint Senna a legnagyobb
Régóta tartó „vita” végére tehet átmenetileg pontot a rendkívül népszerű internetes szaklap, az autosport.com szavazása: a honlap által indított, 217 egykori és jelenlegi versenyző véleménye szerint a tizenöt évvel ezelőtt...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tizenöt éve nincs közöttünk Ayrton Senna
VIDEÓK!!! Hittük: legyőzhetetlen, sebezhetetlen és halhatatlan. Tévedtünk…Többször legyőzték a pályán, időnként meg is sérült és már tizenöt éve nincs közöttünk. Emléke azonban örökké él. Aki szerette és szereti a Formula-1-et,...
Tovább a teljes cikkhez »