Alonso: Alig változott a helyzet...

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 24. 18:17
Elképesztő eseményeket hozott a 61. Formula-1-es világbajnokság Dél-koreai Nagydíja: a szakadó eső és a rossz pályaviszonyok miatt hosszú percekre félbeszakadt a futam, sokáig pedig a safety car vezette a mezőnyt. Az igazi verseny elején az összetettben addig éllovas Mark Webber gyorsan kiesett, majd a hajráig az élen haladó, tökéletesen teljesítő Sebastian Vettel búcsúzott motorhiba miatt. Így Fernando Alonso diadalmaskodott Lewis Hamilton és Felipe Massa előtt. A kétszeres világbajnok spanyol fenomén összetettben az élre állt, 11 ponttal előzi meg Webbert.


Fotó: Reuters

 

NYILATKOZATOK A DÉL-KOREAI NAGYDÍJ UTÁN:

FERNANDO ALONSO (FERRARI, 1. HELY):

„Alig változott a helyzet…Tudjuk, hogy az új pontszámítás miatt akár egy versennyel is megfordulhat minden. Ha nem érsz célba, akkor 25 pontot veszítessz egyik nagy ellenfeleddel szemben. Vagyis, alig módosult a szituáció. Mark és Seb balszerencsés volt, de még bármi előfordulhat az utolsó két versenyen. Még mindig négyen vagy talán öten is pályázunk a világbajnoki címre. Kulcsfontosságú, hogy a folytatásban is dobogóra álljak, állandósítsam a teljesítményemet. Kiválóan szerepeltünk a legutóbbi hét futamon, de nem feledhetjük, az utolsó két nagydíjon is dobogóra kell állnunk. Harcolnunk kell a győzelemért. Egy verseny végeredménye még nem befolyásolja jelentősen az összetett verseny állását. Minden futamon célba kell érkeznem! Fantasztikus, hogy itt is győztem. Mindig a győzelemért harcolok, de ez nem mindig jöhet össze. Ma volt az egyik legjobb idei versenye a Ferrarinak, hiszen Felipe Massa lett a harmadik.”


LEWIS HAMILTON (MCLAREN-MERCEDES, 2. HELY):

„Fontos pontokat gyűjtöttünk! Még ennél is jobb eredményt érhettem volna el, de így is sokkal sikeresebb lettem, mint az előző versenyeken. Fejlődött az autónk, de az időmérő edzésen még nem volt olyan a tempója, hogy előrébb végezzek. De még maradt néhány fontos fejlesztés a tarsolyunkban, szóval nem megoldhatatlan a feladat. Továbbra is keményen dolgozunk majd, hiszen mai is láthattuk, még bármi megtörténhet. Nem hittük előzetesen, hogy egyik Red Bull sem ér célba. De emiatt is alakul ilyen szorosan a világbajnokság. Fernando nagyon gyors, de még nyitott a világbajnokság! A futam elején sem voltam ideges, amikor csak a biztonsági autó mögött köröztünk. Versenyezni akartam, ezt közöltem is a csapatommal.”

FELIPE MASSA (FERRARI, 3. HELY):

„Igen, jó eredménnyel segítettük a csapatot, értékes pontokkal gazdagodtunk. Remek versenyt futottunk a nehéz körülmények között. A végén szinte már be is sötétedett, alig láttunk valamit. Furcsa érzés volt, noha villogtak az autókon lévő jelzők…De ez éppen az arcomba világított, ez nehezítette a helyzetemet. De mindegy, sikeresen zártuk ezt a versenyt is. Pedig az elején borzasztóan nehéz helyzetben voltunk. Alig láttunk valamit az eső és a víz miatt, szinte nem is tudtam, hol halad az előttem lévő versenyző. Nagyon boldog vagyok, hogy ismét dobogós lettem. A csapat és Fernando is nagyszerű munkát végzett.”

JENSON BUTTON (MCLAREN-MERCEDES, 12. HELY):

„Ez van, így alakult. Most már minden ellenfelemnek hibáznia kell, hogy legyen még esélyem. Nem is igazán tudom, hogy mi történt ma…De valamilyen hiba lehetett az autómban, mert vezethetetlen volt. Arra még nem kért meg a csapatvezetés, hogy segítsem Lewist. Persze mindenben támogatom őt, ha már matematikai esélyem sem marad a világbajnoki címre. Csak akkor lesz még esélyem, ha „nulláznak” a többiek, Ha nem, akkor vége a világbajnokságomnak…”


MARK WEBBER (RED BULL-RENAULT, ÖSSZETETTBEN 2. HELY):

„Gyorsan változik a helyzet, másodszor maradtam pont nélkül ebben a szezonban. De még maradt két verseny, amelyen mindent megteszek a világbajnoki címért. Ma hibáztam, ez volt az oka a kiesésemnek. Ez nem is lehet kérdés…Sajnos a tizenkettes kanyar kijáratánál rámentem a rázóköre, a pillanat töredéke alatt elveszítettem az autóm hátulját, nem tudtam kontrollálni a helyzetet. Hibáztam, ez nem az én napom volt!”


SEBASTIAN VETTEL (ÖSSZETETTBEN 4. HELY):

„Még lehetek világbajnok! Ötven pontot lehet szerezni…Persze sokkal egyszerűbb lenne a helyzetem, ha ma megnyertem volna a futamot. De ilyen az élet, előfordulnak hasonló történetek. Ebben a szezonban azonban túl sok volt már ebből…Mindenkinek hullámzott az eredménysora, de nálunk túl sok volt a rossz eredményekből. Ezen viszont nem tudok változtatni. De fel kell emelnünk a fejünket, a folytatásban is mindent meg kell tenni a sikerért. Elég gyors az autónk a sikerhez, most már maximalizálni kell a teljesítményét!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Red Bull-dráma, Alonso nyert és vezet!
Elképesztő eseményeket hozott a 61. Formula-1-es világbajnokság Dél-koreai Nagydíja: a szakadó eső és a rossz pályaviszonyok miatt hosszú percekre félbeszakadt a futam, sokáig pedig a safety car vezette a mezőnyt. Az igazi...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso: A verseny eredménye számít...
Hiába küzdött a címvédő Jenson Button és a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton, nem is beszélve Fernando Alonsótól, a Dél-Koreai Nagydíj időmérő edzésén is verhetetlen volt a Red Bull! Pedig a Q3 utolsó pillanatáig a kétszeres...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel és Webber megtréfálta Alonsót!
Hiába küzdött a címvédő Jenson Button és a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton, nem is beszélve Fernando Alonsótól, a Dél-Koreai Nagydíj időmérő edzésén is verhetetlen volt a Red Bull! Pedig a Q3 utolsó pillanatáig a kétszeres...
Tovább a teljes cikkhez »