Távozik a McLaren sportigazgatója

Szerző: MTILétrehozva: 2014. október 22. 18:01
A szezon végén távozik a Forma-1-es McLaren istálló sportigazgatói posztjáról Sam Michael. A 43 éves ausztrál szakember 21 évet töltött el a sportágban, s a McLaren szóvivőjének szerdai közlése szerint már márciusban jelezte lemondási szándékát. A brit istálló ugyanakkor cáfolta azokat az olasz sajtóértesüléseket, amelyek szerint más magas beosztású alkalmazottai, például a technikai igazgatóként dolgozó Tim Goss is elhagyja a csapatot.


Sam Michael 1993-ban került be az F1-be a Lotus tagjaként, majd dolgozott a Jordannél, 2001-től 2011-ig pedig különböző posztokban, köztük technikai igazgatóként a Williamsnél.

A McLaren közel két éve nem nyert futamot, tavaly 1980 óta először fordult elő a csapattal, hogy a szezon során egyetlen dobogós helyezést sem ért el. A mostani idény sem alakult túl jól a wokingi istálló számára, az év első, ausztráliai versenyén a dán Kevin Magnussen második, a brit Jenson Button harmadik lett, azóta azonban egyikük sem tudott dobogóra állni.

Az idei szezont főszponzor nélkül teljesítő McLaren jövőre már Honda-motorokkal szereli majd fel az autóit, amelyeket 1995 óta a Mercedes erőforrásai hajtanak. Azt, hogy kik lesznek a pilóták, egyelőre nem lehet tudni, a 2009-ben világbajnok Button szerződése az év végén lejár, az újonc Magnussent pedig eredetileg csak 2014-re igazolták le. A hírek szerint a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso távozik a Ferraritól, s épp a McLarenhez kerülhet.

Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!