Rosberg csatát nyert, de nem a háborút

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. november 9. 19:10
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat, s így 17 pontra csökkentette hátrányát az összetettben vezető, s most mögötte második csapattársával, a brit Lewis Hamiltonnal szemben.


A 29 éves német versenyző rajt-cél győzelmet aratott, ez volt pályafutása nyolcadik, s idei ötödik sikere.

A harmadik helyen a hazai közönség előtt szereplő Felipe Massa, a Williams pilótája zárt Sao Paulóban.

A Mercedes versenyzőinek ez volt az idei 11. kettős győzelme, ezzel a konstruktőri vb-címet már korábban megnyerő német istálló megdöntötte a McLaren 1988-as rekordját, akkor a legendás brazil Ayrton Senna és a francia Alain Prost végzett a szezonban tíz futamon az első két helyen.

A rajtnál gond nélkül jött el a mezőny, s az első kör végén Rosberg, Hamilton, Massa, Valtteri Bottas (Williams), Jenson Button (McLaren), Kevin Magnussen (McLaren) volt az első hat helyen száguldók sorrendje. Az első kerékcseréket az élmezőny tagjai a hatodik és a kilencedik kör között tudták le, utolsónak Hamilton járt a boxban, a kiállások után pedig a dobogósok sorrendje nem változott.

A második kerékcseréknél újfent Rosberg járt elsőként a Mercedes garázsánál, Hamilton viszont a kiállást megelőző körében nagyot hibázott, megcsúszott és keresztbe állt a bukótérben, így értékes másodperceket veszített német csapattársával szemben. A brit a 29. körben járt a boxban, de amikor visszatért a pályára, lemaradása valamivel több mint hét másodperc volt Rosberggel szemben. Hamilton üldözőbe vette riválisát, öt kör alatt közel két másodperccel csökkentette a hátrányát, s a harmadik kerékcseréket megelőzően két másodperc körüli távolságból követte Rosberget.

A német pilóta húsz körrel a leintés előtt kapott harmadszorra friss abroncsokat, Hamilton egy körrel később szintén letudta a harmadik kerékcseréjét, s egy másodperc körüli lemaradással tért vissza a pályára Rosberg mögé.

A hajrában minden tekintet a Mercedes versenyzőire szegeződött, Hamilton végig Rosberg sarkában száguldott, de megelőzni nem tudta, így ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel. A világbajnoki címért harcoló duón kívül Massa teljesített még remek futamot, ő a rajttól a célig megőrizte a harmadik helyet, így a brazil szurkolók örömére felállhatott a dobogó alsó fokára.

A vb két hét múlva, az Abu-Dzabi Nagydíjjal zárul, ahol dupla pontokért versenyeznek majd a pilóták.

Van egy tipped? Fogadj ITT!

Címkék: Nico Rosberg