Red Bull-diadal Kanadában!

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. június 8. 21:47
Az ausztrál Daniel Ricciardo a hatodik helyről startolva, Nico Rosberget a véghajrában megelőzve élete első F1-nagydíját nyerte vasárnap este Montrealban. Csapattársa, a címvédő Sebastian Vettel is felfért a dobogóra. Pérez és Massa csúnya, de szerencsés kimenetelű balesetével ért véget a Kanadai Nagydíj, a biztonsági autó vezette a célba a győztest. Lewis Hamilton fékhiba miatt nem tudta befejezni a versenyt. Rosberg 22 pontra növelte előnyét az összetettben.


A rajt után az élről induló Rosberg és a második pozícióból startoló Hamilton egymás mellett ért az első kanyarhoz, mely után azonban Hamilton - a címvédő Vettel mögött - a harmadik helyen találta magát, mivel szorult helyzetében korrigálnia kellett, s lecsúszott az ívről. A pozícióharc sokáig nem folytatódhatott, miután a két Marussia karambolját követően a biztonsági autó hajtott a pályára. A versenyzők a hetedik kör végétől mehettek ismét teljes gázzal, Hamilton pedig két körrel később megelőzte Vettelt, s megkezdte csapattársa üldözését.

Az első kerékcserék a 16. körben kezdődtek meg, Rosberg a 18., Hamilton pedig egy körrel később ment ki új abroncsokért, a folytatásban pedig változatlanul szorosan követték egymást, s hagyták el riválisaikat.    A Force India pilótái eközben megtréfálták a mezőnyt, miután nem mentek ki gumikért, így Sergio Perez a harmadik, Nico Hülkenberg pedig a negyedik helyen ment a két Red Bull előtt, s egészen féltávig kint is maradtak. Ekkor Vettelék is alkalmazkodtak az előttük haladókhoz, s ők is kimentek kereket váltani, ám a német világbajnok nagyon rosszul jött ki ebből a szakaszból, mert ugyan Hülkenberget ő is megelőzte, de nem csak Perez mögött maradt, hanem még csapattársa, Ricciardo is megelőzte.

Féltávnál a Mercedesek is kedvezőtlen fordulattal szembesültek, miután mindkét autó veszített erejéből, s folyamatosan csökkent tetemes előnyük a riválisokkal szemben. Rosberg a 44., Hamilton pedig a 45. körben cserélt ismét gumit, miközben a Williamset vezető, ekkor még csak egy cserénél tartó Felipe Massa eléjük került. A kiállás Hamiltonnak kedvezett, ám csak fél körig örülhetett, mert egy nagy hiba után Rosberg ismét megelőzte, s a célegyenes előtti hosszú egyenes végén elfékezte magát, ami végzetesnek bizonyult: a fékei ugyanis meghibásodtak a brit pilótának, aki kiesett.

Rosberg sem sokáig örülhetett, mert ugyan Massa kiállt előle, ám az ő autójának a fékei sem működtek tökéletesen, s néhány kör után utolérte őt a Perez, Ricciardo, Vettel hármas, akikhez az utolsó tíz körre Massa is csatlakozott.

Az első helyet a problémák ellenére Rosberg egészen a 70 körös verseny 68. köréig tartotta, ekkor azonban a korábban Perezt megelőző Ricciardo "körbeautózta". Mögöttük Perez egyre lassabb lett, s a 69. kör végén Vettel is megelőzte. A német akcióján Massa is "felbuzdult", s a célegyenesben támadást indított, ám manőverét elhibázta, és teljes gázzal neki hajtott Pereznek, s kis híján Vettelt is letarolta. Az óriási balesetben egyik pilóta sem sérült meg, és sértetlenül szálltak ki összetört autóikból. Az utolsó körben így a biztonsági autót beküldték a pályára.

Top 10: 1. Ricciardo, 2. Rosberg, 3. Vettel, 4. Button, 5. Hülkenberg, 6. Alonso, 7. Bottas, 8. Vergne, 9. Magnussen, 10. Räikkönen.


Címkék: Red Bull F1