Massa „utódjáért” izgul a Ferrari

Létrehozva: 2011. december 10. 14:01
Pénteken eldőlt, hogy a következő szezonban a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen csapattársa Romain Grosjean lesz, így kialakult a 2012-től Lotusként szereplő korábbi Renault-istálló összeállítása. Így az olasz sajtó egyik prominens és rendkívül népszerű sportnapilapja máris megszellőztette a Ferrari tervét, amely erősen kapcsolódik az előző csapathoz.


A Gazzetta dello Sport szerint a Räikkönen-Grosjean kettős megnevezésével a Lotus végleg lemondott a február elején súlyos ralibalesetet szenvedett Robert Kubicáról. Ez a döntés a levegőben lógott, hiszen nemrég éles szópárbaj alakult ki az érintett menedzsmentek között.

Az F1-es csapatot irányító Eric Boullier ugyanis azt állította a versenyző ügynökére hivatkozva, hogy Kubica jövőre sem térhet vissza. Ezt cáfolta aztán Daniel Morelli, kijelentve, csak az első téli tesztek vannak veszélyben. A menedzser szerint Kubica februárra tökéletesen felkészülhet.

A lengyel pilóta karjából november végén vették ki az utolsó merevítőt, így utolsó szakaszába ért a rehabilitáció. Kubica minden bizonnyal februárra-márciusra szinte teljes erőben lesz, bár orvosai már korábban elmondták, száz százalékosan már sohasem lesz egészséges. De ettől eltekintve semmi sem akadályozza majd F1-es szereplését.

Utóbbiban bíznak Maranellóban is, ahol utolsó szezonjához érhet Felipe Massa szereplése. A brazil versenyző ugyanis a 2009-es magyarországi balesetét követően az elmúlt két szezonban meg sem tudta közelíteni korábbi gyorsaságát és eredményeit. Sőt! Inkább bosszantó hibáival vetette észre magát, ezekből alig tanult. Folyamatosan a kifogásokat kereste, a technikát vagy valamelyik ellenfelét okolta…

A Ferrarinál is tisztában vannak azzal, csak akkor vehetik fel hosszú távon a versenyt a Red Bullal és a McLarennel, ha Fernando Alonso társa is kiemelkedő eredményeket szállít. A mostani pilótapiacról lehetetlennek tűnik a kétszeres világbajnok Sebastian Vettel megszerzése, de Jenson Button elcsábítására is minimális az esély. Azt pedig tudjuk jól, Alonso és Lewis Hamilton „házassága” csőbe ment a McLarennél, igaz néhány hete mindketten mély szimpátiával nyilatkoztak a másikról.

A Gazzetta dello Sport úgy tudja, a Ferrari nem akar a Red Bullból vagy a McLarenből igazolni, hiszen sokkal könnyebben elcsábíthatja a sokra tartott Kubicát. A lengyel pilóta szerződése december 31-én lejár a Lotusnál, utána szabadon igazolható lesz. Ha valóban felépül tavaszig, akkor a lap szerint Mugellóban folyamatosan gyakorolhat majd az F10-zel.