Ismét Hamilton, ismét kettős győzelem!

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. április 6. 18:58
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, amely az egy héttel ezelőtti malajziai versenyhez hasonlóan kettős Mercedes-sikert hozott, Nico Rosberg lett ugyanis a második. Hamilton 2010 után tudott újra egymást követő két GP-n első lenni, 24. futamgyőzelmével beérte Juan Manuel Fangiót, és a tizedik helyre lépett minden idők összesített rangsorában.


A 29 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 24. futamgyőzelme, de először sikerült diadalmaskodnia Bahreinben. Rosberg az ausztráliai szezonnyitón aratott sikere és malajziai második helye után az újabb második pozícióval megőrizte az első helyet a világbajnoki pontversenyben.

A harmadik helyen Sergio Perez, a Force India mexikói pilótája végzett, ezzel 2009 óta az istálló első dobogós helyezését szerezte.

Ez volt az első sötétedés után, villanyfényben megrendezett Bahreini Nagydíj, egyben a Forma-1 történetének 900. GP-je.

A rajtnál a második helyről induló Hamilton megelőzte a pole pozícióból startoló Rosberget, miközben Felipe Massa (Williams) nagyszerűen rajtolva feljött a hetedikről a harmadik helyre. Az első kör végén Hamilton, Rosberg, Massa, Perez, Valtteri Bottas (Williams), Jenson Button (McLaren) sorrendben száguldottak az első hat helyen a pilóták.

Tíz kör után Hamilton és Rosberg már jelentős, több mint tíz másodperces előnnyel haladt az első két helyen, közben Button egy remek manőverrel elment Bottas mellett, míg Perez Massát előzte meg egy körrel később.
Az első kerékcserék sorát Bottas kezdte meg a 11. körben, majd Massa a 14., Perez a 17., Button pedig a 18. körben járt a boxban. Az élen haladó két mercedeses pilóta közben hatalmas csatát vívott egymással, két-három körön keresztül küzdöttek a vezető pozícióért, majd az akkor épp az élen haladó Hamilton a 20. körben kihajtott a szerelőkhöz új gumikért. Rosberget két körrel később hívták ki kerékcserére, a német pedig az élen haladó csapattársa mögé tért vissza a pályára.

Féltávhoz közeledve a két Williams és a két Force India haladt a 3-6. helyen Bottas, Massa, Nico Hülkenberg, Perez sorrendben. Bottas a 26. kör elején kerékcserére szánta el magát, míg Perez ekkor megelőzte csapattársát. Két körrel később Perez és Hülkenberg egyaránt elment Massa mellett, utóbbi ezután végrehajtotta második kerékcseréjét. A 35. körben Perez is újra a boxban járt, majd csapattársa, Hülkenberg is friss gumikat kapott. Az első két helyen - változatlanul nagy előnnyel - Hamilton és Rosberg száguldott.

A 39. körben Massa autóján harmadszor is kereket cseréltek, két körrel később a másik Williams-pilóta, Bottas is újfent a boxban járt. Ekkor a mexikói Esteban Gutierrez (Sauber) látványos balesete miatt a pályára küldték a biztonsági autót, a vezető Hamilton, valamint a második helyen haladó Rosberg azonnal a boxba ment új gumikért.

A Safety Car a 47. körben hagyta el a pályát, amikor Hamilton, Rosberg, Perez, Hülkenberg, Button, valamint a címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) haladt az első hat helyen. A pályafutása 250. nagydíján szereplő Button nagyon lelassult, többen is elmentek mellette, Hamilton és Rosberg pedig öt körrel a leintés előtt óriási csatába kezdett a győzelemért, de a sorrend már nem változott.
A szezon két hét múlva, a Kínai Nagydíjjal folytatódik.

Címkék: Lewis Hamilton