Button és Pérez: szent a béke

Szerző: SHLétrehozva: 2013. április 22. 20:35
A vasárnapi, Sebastian Vettel győzelmével végződő Bahreini Nagydíj egyik legizgalmasabb meccse két csapattárs, a világbajnok Jenson Button és az ifjú titán Sergio Pérez között zajlott le, a futam után sem ért véget a mclarenesek hadakozása. A brit szerint Pérez túl rámenősen versenyzett ellene, kollégája nem így látja, de azt elismerte, kockázatos volt a küzdelem, mindketten kieshettek volna. A csapatfőnök elbeszélgetett a felekkel hétfőn.


Button és Pérez többször összekoccantak, előbbi már a verseny közben szólt a csapatrádión, hogy valaki nyugtassa le a mexikóit, mert ebből baj lesz. Pérez egyszer hátulról neki is ment, meg is sérült az első szárnya.

"A verseny hevében talán egy kicsit nyersnek tűnhettem a csapatrádión, de nem bántam meg, most is ugyanazt mondanám, amit mondtam. Izgalmas viadal volt, óriási csatákkal, egyedül Pérez nem tudott uralkodni magán"  - értékelt a futam után Button újságírók előtt.

"Túl agresszív volt. Háromszáznál nem számítasz arra, hogy bejön melléd a csapattársad, és nekimegy az autódnak. Nem tudtam mire vélni, és szerintem nem csak nekem van problémám ezzel. Ilyesmit gokartban csinál az ember fiatalon, és azt mondják rá, 'majd kinövi 'egyszer'.

Pérez egy kicsit más megvilágításban látja a történteket: "Épp' annyira voltam agresszív vele, mint ő velem. Talán túl is mentünk egy határon, ezt el kell ismerni, hiszen előfordulhatott volna, hogy mindketten a homokágyban kötünk ki."

A mexikói eddigi legjobb eredményét érte el a McLarennel, a hatodik helyen végzett, míg a brit a negyedik kerékcseréjét követően még éppen pontszerző pozícióban haladt át célvonalon.

A csapatfőnök Martin Whitmarsh hétfőn az Autosportnak elismerte, egyeztetett azóta a két pilótával (Sam Michael sportigazgató társaságában), minden álláspont meghallgatásra talált, és sikerült is rendezni a nézeteltéréseket.

Ami azt illeti, a házi párbaj korántsem egyedülálló dolog a McLarennél, gondoljunk csak Ayrton Senna és Alain Prost legendás, 80-as évek végi meccseire, vagy akár Button és Hamilton harcára a közelmúltból. A vezetőség hozzállása ugyanaz most is: nem kell kockázatminimalizálás, nem kell csapaton belüli rangsor.

PÉREZ KISODRÓDIK A PÁRBAJBAN

PÉREZ KISODRÓDIK A PÁRBAJBAN II.

PÉREZ ÜTKÖZIK BUTTONNAL