A Red Bull vezet, de jön a 2. félidő

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 22. 15:42
Majdnem egy hónapos nyári szünet után a Formula-1-es csapatok és pilóták folytatják a harcot a 2013-as világbajnoki címért. Egyelőre a címvédő Red Bull és pilótája, Sebastian Vettel van nyeregben, de csak a szezon fele telt még el, az igazi küzdelem pedig a hétvégi Belga Nagydíjon kezdődik. A kihívóknál most dőlnek majd el a nagy kérdések: a Mercedes ki tudja használni, hogy lendületbe jött? A McLaren idén végképp elsüllyed, vagy képes lesz futamot nyerni? A Ferrari végre össze tud rakni olyan kocsit, amelyik nemcsak MAJDNEM képes legyőzni a Red Bullt? Vagy a 2010 óta folyamatosan világbajnok Vettel ezt az évet is behúzza?


 

Négy hét után újra versenypályán a Formula-1-es pilóták, és ez az idő nemcsak azért volt jó, mert a szezon felénél pihenhettek egyet a pilóták, hanem mert volt alkalmuk "elfelejteni" a Hungaroringet, hogy aztán augusztus végén egy egészen más karakterű pályán, a belga Franchorchamps-n gyűljenek össze a folytatásra.

Az utóbbi futamokon a gumiprobléma soha nem látott méreteket öltött az F1-ben, aminek köszönhetően a Pirelli jövője is bizonytalanná vált. A Magyar Nagydíjon ugyan a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak sikerült legjobban alkalmazkodni az átmeneti abroncsokhoz, de a brit világbajnok pilóta továbbra is aggódik az új szett miatt, ugyanis a túlzott igénybevétel miatt (gondoljunk csak az Eau Rouge vagy a Blanchimont nagy, íves kanyarjaira) a gumigyár a két legkeményebb keverékét hozza Belgiumba.

"Úgy éreztem, a magyarországi győzelmem előtt sokáig kiestem az érdemi versenyből, de most már alig várom a folytatást - mondta Hamilton, akinek a Hungaroringen szerzett első hely azt is jelentette, hogy újra beszállhat a világbajnoki versengésbe. - A napokban voltam a gyárunkban, és jó látni ugyanezt a lelkesedést az egész csapaton."

A Ferrarinál már Fernando Alonsónak is elge lett abból, hogy a csapat évről évre csak olyan autót rak össze, amely majdnem megveri a Red Bullt. A kétszeres világbajnok spanyolnak nagyon erős második "félidőre" van szüksége a 2013-as szezonban, de a belga versenypálya nem fekszik neki, karrierje során még sosem nyert Spában. Eddig már négyszer esett ki, és legjobb eredménye egy második hely 2005-ben.

"A csapatból mem akarom látni senkin, hogy nem hisz abban, hogy visszavághatunk - mondta Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke. - Mindenkinek pozitívnak kell maradnia, ez pedig előre fogja vinni a csapatot ebben a hekyzetben, amely klucsfontosságú a szezonban. Mi vagyunk a Ferrari, és a történelmünk arra tanít minket, hogy soha nem szabad elfogadnunk, hogy legyőztek."

A 2013-as év eddig nagy csalódás a McLarennek és rajongóinak, a csapat pilótái (Jenson Button és Sergio Pérez) idén még nem álltak dobogóra sem. "Spában teljes összhangban kell lennie az autónak és pilótájának - mondta Button. - Nagyon hosszú a pálya, tele nagy kanyarral, ami tökéletes egyensúlyt követel. De ha sikerül megtalálni az ideális beállításokat, fantasztikus érzés itt autózni. Nem győzni jöttünk Spába, de mindent megteszek."

Az első hírek szerint jelenleg még nincs Spában Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája, aki betegség miatt csak pénteken csatlakozik a csapathoz. Ugyanakkor visszaül a Caterham versenyautójába honfitársa, Heikki Kovalainen, aki a szabadedzéseken vezeti majd a CT03-at, mely idén eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A Belga Nagydíjon mindenképpen izgalmas versenyre lehet számítani, és nemcsak azért, mert megalapozhatja a szezon második felének történéseit. Az időjárás változékonysága és a pálya hosszúsága többféle, egyelőre még nem látható gumitaktikát tesz lehetővé.

2013-AS FORMULA-1-ES SZEZON

11. FUTAM, BELGA NAGYDÍJ
Belgium, Spa-Francorchamps, 7.004 km
A verseny 44 körös, teljes hossza 308.052 km

A verseny programja:

Péntek, augusztus 23.:
Első szabadedzés: 10:00-11:30
Második szabadedzés: 13:00-15:30

Szombat, augusztus 24.:
Harmadik szabadedzés: 11:00–12.00
Időmérő: 14:00-15:00

Vasárnap, augusztus 25.:
Futam, 14:00

AZ EGYÉNI ÉS KONSTRUKTŐRI VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 172 pont 1. Red Bull-Renault 277 pont
2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 134 2. Mercedes 208
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 133 3. Ferrari 194
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 124 4. Lotus-Renault 183
5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 105 5. Force India-Mercedes 59
6. Nico Rosberg (német, Mercedes) 84 6. McLaren-Mercedes 57
7. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 61 7. Toro Rosso-Ferrari 24
8. Romain Grosjean (francia, Lotus) 49 8. Sauber-Ferrari 7
9. Jenson Button (brit, McLaren) 39 9. Williams-Renault 1
10. Paul di Resta (brit, Force India) 36
11. Adrian Sutil (német, Force India) 23
12. Sergio Pérez (mexikói, McLaren) 18
13. Jean-Éric Vergne (francia, Toro Rosso) 13
14. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 11
15. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 7
16. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
F1: Massának két futama van bizonyítani
Felipe Massa újra abba a helyzetbe került a Formula-1-es Ferrari csapatánál, mint az utóbbi években számtalanszor. A német média szerint a maranellói csapat már a Sauber pilótájával, Nico Hülkenberggel tárgyal a jövőről, az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kiegyenesítik a problémás F1-es kanyart
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, hogy az idei szezonban - és a jövőben is - kicsit módosítva és egyszerűsítve jelölik ki a pálya nyomvonalát a szeptember 22-i Szingapúri Nagydíjon, és a 10-es "triplakanyart"...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Megvan Vettel csapattársa, aki nem Kimi
Német sajtóértesülés szerint nem Kimi Räikkönen, hanem az ausztrál Daniel Ricciardo lesz jövőre a háromszoros világbajnok Sebastian Vettel csapattársa a Formula-1-es Red Bullnál....
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Formula 1