A Doktor visszatért!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. június 29. 16:40
Közel 1000 nap után ismét futamot nyert a Moto GP-ben a kategóriában hétszeres világbajnok Valentino Rossi, aki az ötödik pozícióból rajtolva robogott az élre, majd Marc Márquez és Cal Crutchlow előtt, az első helyen ért célba a szombati, asseni TT-n.


Az elején Dani Pedrosa diktálta a tempót, de az első kereke rakoncátlankodni kezdett, és visszaesett, a dobogóról is lecsúszott. Csapattársa, a vállsérüléssel versenyző Jorge Lorenzo sem volt elemében, végül ötödik lett.

Valentino Rossi: "Boldog vagyok, el sem hiszem! Rég volt már Szepang, 2010-ben tudtam ott nyerni. Nem voltam biztos magamban, de nem adtam fel, egy pillanatra sem. Ugyanolyan szenvedélyesen motorozok, mint eddig. Köszönöm a Yamahának, hogy adott még egy esélyt. Kellett egy kis idő, mire megbarátkoztam a motorral, éreztem, hogy itt most lehet esélyem. Jár a köszönet mindenkinek, aki segített abban, hogy összejöjjön ez a siker."

Az olasz sztár pályafutása során hatodszor nyert az asseni aszfalton, ami rekordbeállításnak számít.

A Moto 2-ben Pol Espargaro, a Moto 3-ban Luis Salom győzedelmeskedett.

ASSENI TT, A VÉGEREDMÉNY
1 Valentino ROSSI ITA Yamaha Factory Racing Yamaha 41'25.202
2 Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda +2.170
3 Cal CRUTCHLOW GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +4.073
4 Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda +7.832
5 Jorge LORENZO SPA Yamaha Factory Racing Yamaha +15.510
6 Stefan BRADL GER LCR Honda MotoGP Honda +27.519
7 Alvaro BAUTISTA SPA GO&FUN Honda Gresini Honda +31.598
8 Aleix ESPARGARO SPA Power Electronics Aspar ART +32.405
9 Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +33.751
10 Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati +33.801
11 Nicky HAYDEN USA Ducati Team Ducati +34.371
12 Randy DE PUNIET FRA Power Electronics Aspar ART +57.674
13 Andrea IANNONE ITA Energy T.I. Pramac Racing Ducati +1'01.424
14 Michele PIRRO ITA Ignite Pramac Racing Ducati +1'01.561
15 Karel ABRAHAM CZE Cardion AB Motoracing ART +1'04.426
16 Danilo PETRUCCI ITA Came IodaRacing Project Ioda-Suter +1'11.114
17 Colin EDWARDS USA NGM Mobile Forward Racing FTR Kawasaki +1'15.249
18 Claudio CORTI ITA NGM Mobile Forward Racing FTR Kawasaki +1'24.884
19 Yonny HERNANDEZ COL Paul Bird Motorsport ART +1'25.854
20 Hector BARBERA SPA Avintia Blusens FTR +1'25.978
21 Bryan STARING AUS GO&FUN Honda Gresini FTR Honda +1'26.256
22 Michael LAVERTY GBR Paul Bird Motorsport PBM +1'26.610
23 Ivan SILVA SPA Avintia Blusens FTR +1'38.173
Címkék: Valentino Rossi