Vettelnek hiányoznak a pénteki körök

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 7. 18:29
Folytatódott a gumiháború az F1-ben: a Török Nagydíj időmérő edzésén ugyanis a két red bullos, valamint Jenson Button, Fernando Alonso és Felipe Massa is megspórolt egy szett lágy gumit, így a hajrában egyáltalán nem változott a legjobbak sorrendje. Az idei szokásoknak megfelelően Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak, Mark Webber, Nico Rosberg és Lewis Hamilton előtt. Alonso lett az ötödik, Button pedig a hatodik.


A SPORTHIRADO.HU ÉLŐBEN SZÁMOL BE A VASÁRNAP 14 ÓRAKOR KEZDŐDŐ TÖRÖK NAGYDÍJRÓL!!!

NYILTAKOZATOK AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS UTÁN:

SEBASTIAN VETTEL (RED BULL-RENAULT, 1. HELY):


„Nagyon boldog vagyok az eredménnyel! Pedig egyáltalán nem volt problémamentes a délelőttünk, picit össze kellett kapnunk magunkat. Szeretem ezt a pályát, ez azért segített a munkában, szép, hogy úgy éreztem rá ismét a megfelelő ritmusra, hogy pénteken nagyon kevés kört tehettem meg. Szórakoztató volt az időmérő, mert Markkal közösen úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk a Q3-ban a második gyors kört. Különös érzés volt …A többiek még kint voltak a pályán, és tudtuk, akár meg is előzhetnek bennünket. És semmit sem tehettünk volna ez ellen. Azért jó, hogy megspóroltunk egy szett friss gumit, nagyon boldog lehetek. Természetesen sokat beszélgettünk az időmérő előtt a lehetséges forgatókönyvekről, hiszen nem tudtuk, mennyire gyorsak a többiek. Elégedett vagyok, hogy a pénteki balesetem után is az élre kerültem, hiszen rengeteget kellett dolgozni azért, hogy a szerelők helyre pofozzák az autót. Nagyszerűen dolgoztak, fantasztikus volt ma a kocsim!”


MARK WEBBER (RED BULL-RENAULT, 2. HELY):

„Seb remek munkát végzett. Tudtuk, hogy szombatonként remek tempót ér el, most is így tett. Igen, lehetnénk közelebb is hozzá, de tisztában vagyunk azzal, hogy rendkívül komplexek ezek az autók, mindennek tökéletesnek kell lennie, hogy nagyszerű időt érjen el az ember. Mindesetre ez az eredmény tökéletes a csapat számára. Tavaly egészen más hangulatban nyilatkozhattunk az isztambuli verseny után, ütköztünk Sebbel, de ilyen már máskor is előfordult az autóversenyzésben. De azért nem számít szokványosnak két csapattárs között …Sokat tanultunk abból az esetből, így ha holnap hasonló helyzet alakulna ki, akkor biztosan nem ütközünk ismét egymásnak.”


NICO ROSBERG (MERCEDES GP, 3. HELY):

„Egyértelmű, nagyon boldog lehetek. Nagyszerű dolog, hogy ennyit fejlődtünk az utóbbi időben. Ha visszatekintünk arra, hol is álltunk a szezon elején, akkor láthatjuk, tanultunk a hibáinkból, mostanra sokat javult az autónk. Ez nagyszerű, a csapat itt is remek munkát végzett. De még most sem vagyunk azon a szinten, ahol szeretnénk lenni. Így minden egyes versenyen keményen dolgozunk az előrelépésért. Biztos vagyok abban, holnap nagyszerű lesz a rajtom, biztosan megelőzöm Webbert. Utána meglátjuk, mire leszek képes. A Red Bull versenytempója azért jobbnak tűnik, de semmit sem záruk ki vasárnapra.”


LEWIS HAMILTON (MCLAREN-MERCEDES, 4. HELY):

„A Mercedes GP és a Ferrari autója is felgyorsult, nehéz lesz megelőznöm Nicót. Az autója ugyanis nagyon gyors az egyenesekben, ha vasárnap is így lesz, akkor könnyen meglóghat előlem a két Red Bullal. Most nem spóroltam meg egy szett friss gumit, de most még nem is tudjuk, milyen lesz vasárnap az időjárás. Egyértelműen a legjobbak közé tartozunk, harcban leszünk a dobogóért, ugyanolyan keményen nyomom majd a gázt, mint egy évvel ezelőtt. Jól akarok rajtolni a versenyen, remélem, előre tudok lépni. Hosszú verseny lesz, amelyen lesznek lehetőségek az előzésre.”

FERNANDO ALONSO (FERRARI, 5. HELY):

„Ez rendben volt! Persze még mindig messze vagyok a pole-tól, nyolc tizedre, de Kínában még 1.4 mp volt a hátrányom. Előreléptünk, ez nem is kérdés, sokat segítettek az új fejlesztéseink. Ebben az irányban kell haladnunk, hogy közelebb kerülhessünk. Most azonabn ezzel az eredménnyel is elégedettek lehetünk, ismét a lehető legtöbbet hoztuk ki az esélyeinkből. Holnap akár dobogóra is kerülhetek”


JENSON BUTTON (MCLAREN-MERCEDES, 6. HELY):

„Egyértelmű, nem számít kiemelkedő eredménynek a hatodik hely. De még semmi sincs veszve, emlékezhetünk, Mark Webber Kínában a tizennyolcadik helyről produkált remek teljesítményt és még dobogós is lett. A Q3-ban igazán csak egy gyors köröm volt, másodjára meg sem közelítettem a korábbi tempómat. De őszintén elárulom, nem volt igazán tökéletes az autóm a kvalifikációban.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Red Bull "spórolt", de a pole Vettelé
Folytatódott a gumiháború az F1-ben: a Török Nagydíj időmérő edzésén ugyanis a két red bullos, valamint Jenson Button, Fernando Alonso és Felipe Massa is megspórolt egy szett lágy gumit, így a hajrában egyáltalán nem változott a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel egy ezreddel ugrott az élre
Elképesztően izgalmas és szoros volt a harmadik szabadedzés a 62. F1-es világbajnokság Török Nagydíján: a legvégén Sebastian Vettel örülhetett, a leheteő legkissebb különbséggel előzte meg Michael Schumachert. A német...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel nélkül élen a McLaren és Button
A Red Bull nem tudta "összerakni" az első szabadedzésen súlyos károkat szenvedő autót, így a címvédő Sebastian Vettel nem tudott részt venni a második szabadedzésen a 62. F1-es világbajnokság Török Nagydíján. A német...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel leamortizálta” a Red Bullt - film
VIDEÓVAL!!! Nehéz, esős szabadedzéssel kezdődött a 62. F1-es világbajnokság Török Nagydíja: a rossz időjárás első nagy áldozata pedig éppen a címvédő Sebastian Vettel volt! A német klasszis ugyanis szűk félórával a tesztelés...
Tovább a teljes cikkhez »