Vettelnek fel kellett kötnie a gatyáját…

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 9. 18:29
Elképesztően nagy csatát hozott az időmérő edzés a 62. Formula-1-es világbajnokság Malajziai Nagydíján: végül a címvédő Sebastian Vettel második gyors körével szerezte meg az első helyet a szombati tesztelést megnyerő Lewis Hamilton, valamint a szintén red bullos Mark Webber, illetve a 2009-ben világbajnok Jenson Button előtt. Fernando Alonso ötödik lett, míg az összetettben hétszer győztes Michael Schumacher ismét kiesett a Q2-ben.


 

A SPORTHIRADO.HU VASÁRNAP ÉLŐBEN SZÁMOL BE A 10 ÓRAKOR KEZDŐDŐ MALAJZIAI NAGYDÍJRÓL!!!

NYILATKOZATOK A MALAJZIAI NAGYDÍJ IDŐMÉRŐ EDZÉSE UTÁN.

SEBASTIAN VETTEL (RED BULL-RENAULT, 1. HELY):


„Azt kell mondjam, nagyon nehéz volt eddig a hétvégém. Pedig elégedett lehettem az autómmal, de a szabadedzéseken nem igazán kapta el a ritmust. Pénteken a reméltnél több problémám volt, de szombaton reggel sem volt minden tökéletes. Azt azonban tudtam, hinnem kell a mérnököknek és az autómban, ez volt a legfontosabb. Az ausztráliai verseny után többen bíráltak bennünket a KERS kihagyása miatt, mostanra tökéletesítettük a rendszert. Ha ma nem használtam volna, akkor esélyem sem lett volna a pole-ra. Csodálatos eredményt értünk el, köszönhetően a szerelőknek és a mérnököknek.”

LEWIS HAMILTON (MCLAREN-MERCEDES, 2. HELY):

„Nem hiszem, hogy csalódottnak kellene lennem. Fantasztikus munkát végeztünk a legutóbbi verseny óta, jelentősen megközelítettük a Red Bullt. Büszke vagyok arra, hogy több új elemet hoztunk erre a hétvégére, valamennyi kiválóan működött, sokat segített. Persze még jobb lenne, ha a P1-ből indulhatnék vasárnap, de a red bullos srácoknak még van egy kis előnye. De egyértelműnek tűnik, csökkentettük a különbséget. A gyors köröm nem volt tökéletes, ezen még javítanom kell.”

MARK WEBBER (RED BULL-RENAULT, 3. HELY):

„Melbourne-höz képest mindenképpen jobban szerepeltem, nagyon várom már a holnapi versenyt. Úgy érzem, az idei futam forgatókönyve eltér majd a tavalyitól. A Q3-ban egyébként a többségnek szinte ugyanolyan volt s tempója az első gyors körben, így a másodikra sem lehetett más választásunk, nyomnunk kellett tiszta erőből. A többiekre ugyanis nem lehetett hatásunk, nem várhattunk, hogy a kedvünkért két-három tizeddel lassabbak leszenk…”

JENSON BUTTON (MCLAREN-MERCEDES, 4. HELY):

„Úgy tűnik, vasárnap remek mókában lesz részünk. Sokkal közelebb vagyunk a Red Bullhoz, mint azt sokan várták. Érzésem szerint már mögöttünk hagytuk a jelentős lemaradást. Már az első versenyen is jól szerepeltünk, de meglepetést jelent, hogy majdnem olyan gyorsak vagyunk, mint a Red Bull. Ez természetesen kellemes meglepetés. Reméltem, a Q3-ban is olyan jó leszek, mint a Q2-ben, de nem így történt. A Q3-ban picit túlkormányzott volt az autóm, de én választottam ezt az irányt a beállításnál.”

FERNANDO ALONSO (FERRARI, 5. HELY):

„Mindenkinek ugyanazok az abroncsok járnak, erre nem foghatjuk az eredményünket. Az autóm nem volt elég gyors. Napjainkban az aerodinamika határozza meg az eredmények kilencven százalékát, úgy gondolom, ezen a területen kell sokat javulnunk. A Red Bull és a McLaren valószínűleg jobban végzi a munkáját, legalábbis ebben a tekintetben. Sajnos Ausztráliában nem voltunk elég gyorsak, és itt sem harcolhattunk a pole-ért. A Kínai Nagydíj pedig már a jövő héten lesz, alig van időnk a javításra. Most az a legfontosabb, hogy a lehetőségekhez képest a legtöbb pontot gyűjtsük a holnapi futamon.”

NICK HEIDFELD (LOTUS RENAULT, 6. HELY):

„Nagyon elégedett vagyok, ez volt a legtöbb, amit kihozhattam az időmérőből. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy pénteken műszaki problémák miatt alig tudtam körözni. Nem volt igazán módom arra, hogy megtaláljam a helyes beállítást. Az időmérőn folyamatosan gyorsultam. A Q1-ben könnyedén mentem, a Q2-ben már rátettem egy lapáttal, a Q3-ban pedig megtaláltam az arany középutat.”

FELIPE MASSA (FERRARI, 7. HELY):

„Egyértelmű, nehéz időmérőn vagyunk túl. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy milyen időt futott a top4, akkor még egyértelműbb a helyzet. Ha száraz futam lesz, akkor három vagy kiállásra kell készülnünk, de esős versenyen bármi előfordulhat. Ma csak az ötödik hely lehetett a maximum, de azt sem szereztem meg. Nem volt tökéletes a köröm, de legalább a pálya tisztábbik oldaláról indulhatok.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hamilton remekelt, de Vettelé a pole
Elképesztően nagy csatát hozott az időmérő edzés a 62. Formula-1-es világbajnokság Malajziai Nagydíján: végül a címvédő Sebastian Vettel második gyors körével szerezte meg az első helyet a szombati tesztelést megnyerő Lewis...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Fordulat: Hamilton és a McLaren az élen
Némi meglepetésre a McLaren-Mercedes sikerét hozta a harmadik szabadedzés a 62. Formula-1-es világbajnokság Malajziai Nagydíján: az összetettben 2008-ban győztes Lewis Hamilton magabiztosan előzte meg a pénteken duplázó Mark...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso nem dobja be a törülközőt
Az ausztráliai nyitányon a várakozásoktól alaposan elmaradó Mark Webber brillírozott a Malajziai Nagydíj nyitó napján, így a Red Bull sikerével zárult az első és a második szabadedzés is a 62. Formula-1-es világbajnokság második...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nyitányként Red Bull-dupla Vettel nélkül
Az ausztráliai nyitányon a várakozásoktól alaposan elmaradó Mark Webber brillírozott a Malajziai Nagydíj nyitó napján, így a Red Bull sikerével zárult az első és a második szabadedzés is a 62. Formula-1-es világbajnokság második...
Tovább a teljes cikkhez »