Vettel kicsúszott, de ez csak jó előjel

Létrehozva: 2011. november 11. 15:30
Először 1:40-en belüli időket futva Lewis Hamilton és mclarenes csapattársa, Jenson Button volt a leggyorsabb a Formula-1-es Abu-Dzabi Nagydíj 2. szabadedzésén. Az utolsó fél óra folyamán Sebastian Vettel és Fernando Alonso is a gumifalba csúszott.


Az alkonyatról rendezett második gyakorláson a brit nagyjából nyolc tizedet javított csapattársa elsőn futott legjobb eredményén, aki ezúttal két tizeddel maradt el tőle.

A két McLaren mögött a Ferrarik végeztek, Alonso annak ellenére a harmadik helyen zárt, hogy 20 perccel az edzés vége előtt az első kanyarban a gumifalnak ütközött.

Hasonlóképpen járt tíz perccel korábban Vettel is, de az ő balesete sem volt súlyos, és autójuk sem sérült meg komolyabban, a versenyzők pedig azonnal kiszálltak a járműből.

A címvédő csapattársa mögött csak a hatodik helyen zárt, mégis, az előjelek ennél nem is lehetnének jobbak. számára A kétszeres világbajnok eddig háromszor veszítette el uralmát 2011-ben autója felett, mindig egy-egy pénteki szabadedzésen, majd ezután valamennyi esetben megnyerte az időmérő edzést, később pedig a futamot is.