Újra trükközik a Red Bull a szárnyakkal

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 29. 14:28
Áll a bál a Red Bull körül, miután a címvédő Sebastian Vettel utcahosszal nyerte meg a Formula-1-es világbajnokság nyitóversenyét Ausztráliában. A riválisok csak kapkodják a fejüket, először források szerint az előzetes FOTA-megegyezéssel játszva variáltak a fékenergiát visszanyerő KERS-rendszerrel, most pedig itt az új botrány.


Nemzetközi szakportálok azt igyekeznek bizonyítani, hogy a vezetőszárnnyal sincs minden rendben, azt flexibilisnek tartják. Ez pedig szintén előnyszerzésre ad lehetőséget.

Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke tavaly azt mondta, hogy nagyjából 2,5 cm-es szárnysüllyedés körönként akár egy másodperc előnyt is jelenthet.

A Vörös Bika autóit 2010-ben is hevesen támadták ezért, így az FIA néhány hét után szigorította a szabályokat, amelynek hellyel-közzel meg is felelt az osztrák csapat.

Most ismét jöhet az újabb vitakör, a címvédő autóit a McLarenhez hasonlítgatják, mondván előbbi terelőszárnyai hajlékonyabbak, és egyenesben az aszfalt felé mozdulnak.

Elnézve az alábbi fotót ebben lehet is valami, ami akár megmagyarázhatja Vettel utolérhetetlen hétvégi tempóját Melbourne-ben. Egy biztos, az ügynek lesz folytatása!

Ha a szárnyak további gyanús mozgását vizsgáló mozgóképekre vagy kíváncsi, akkor az Autosport szakportál fórumát ezen a linken érheted el (ott az oldal aljára kell görgetni)!

Érdemes megnézni, miközben a Red Bull (lent) első szárnya szinte súrolja a földet, a McLarené tisztes távolságban van az aszfalttól