Schumiék főnöke „lefokozta” magát

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 24. 12:27
Fontos, a Mercedes GP szempontjából rendkívül fontos lépésről döntött Ross Brawn. A száguldó cirkusz egyik legjobb szakembere nemrég eladta tulajdonrészét a Daimlernek és az Aabarnak, ezért most távozott az elnökség éléről.


 

„Ez a testület alapvetően a tulajdonosokat tömöríti, én pedig már nem tartozom közéjük. Természetesen mindenben állok az elnökség rendelkezésére, igyekszem segíteni a munkáját. A lemondásom természetesen nem érinti az F1-es feladataimat” – jelentette ki Ross Brawn.

A szakember ezentúl ismét „csak” csapatfőnök lesz, ezt a pozíciót birtokolta már a Ferrarinál, majd a Hondánál is. A japán cég 2008 végén vonult ki a száguldó cirkuszból, Brawn utána alapította meg a Mercedes GP elődjének számító Brawn GP-t, amellyel 2009-ben két világbajnoki címet szerzett.