Reményt ad a Red Bull az ellenfeleknek?

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 9. 13:34
Az ellenfelek hangosan sóhajthatnak: bárcsak igaza lenne Christian Hornernek! A Red Bull csapatfőnöke ugyanis állítja, előbb-utóbb vége szakad Sebastian Vettel bámulatos sikersorozatának, lévén még a Vörös Bika sem verhetetlen. Pedig az utóbbi időben csak egyszer kapott ki a tavalyi világbajnok, a legutóbbi hat versenyből ötöt nyert meg, egyáltalán nem véletlenül.


Fotó: Reuters

A közönség és a szakértől többsége is nagyon elégedett volt a vasárnapi Török Nagydíj után, az idei szabályoknak köszönhetően rengeteg előzést, kétségbeesett védekezést és kemény támadást hozott a futam. Gyakorlatilag a teljes mezőny végigakciózta a versenyt, egyedül Vettel életét nem befolyásolták az események. A német versenyző ugyanis rajt-cél győzelmet aratott, csak a lekörözéseknél kellett figyelnie a többiekre…

„Ki kell emelnem: gyorsan változhatnak a dolgok. Fernando Alonso megkeserítette az életünket Törökországban, igaz a többiek már nem voltak velünk egy szinten. De két-három héttel ezelőtt még a McLarennel kellett harcolnunk, az isztambuli időmérőn pedig a Mercedesről derült ki, hogy jelentősen előrelépett” – jelentette ki Horner.

Vettel a tavalyi szezon utolsó két futama után az idei első és második nagydíjon is verhetetlen volt. Kínában aztán „csak” második lett a jobb stratégiával versenyző Lewis Hamilton megelőzte, de az Istanbul Parkban következett a Red Bull kettős diadala.

„Nem bízhatjuk el magunkat! Továbbra is keményen, leszegett fejjel kell dolgoznunk, szükségünk van a teljesítményünk maximalizálására. Folyamatosan elemeznünk kell az autónk teljesítményét, a legapróbb részletekig meg kell ismernünk a tulajdonságait. Alig több, mint két év alatt már a tizennyolcadik győzelmünket arattuk, hosszú utat jártunk be, a tapasztalatokra pedig komolyan építhetünk” – tette hozzá a csapatfőnök.

Sok ideje nincs a Vörös Bikának az ünneplésre, mivel ezen a hétvégén futják Barcelonában a Spanyol Nagydíjat. Persze a minimális szünet azt is jelenti, az ellenfelek aligha fejlesztenek olyan mértékben, hogy döntő változás történjen az erőviszonyokban.

„Remek érzés, hogy negyvenhárom pontos előnnyel érkezünk Barcelonába, legalábbis a konstruktőrök között, míg Sebastian harmincnégy ponttal vezet a pilóták között. Ez fantasztikus! De tudjuk jól, villámgyorsan eltűnhet a nagy előny, tavaly éppen Törökországban dobtunk el negyvenhárom pontot…Ráadásul tisztában vagyunk azzal, mi sem vagyunk verhetetlenek!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel nem szállt el az újabb sikertől
Folytatódott a gumiháború az F1-ben: a Török Nagydíjon szinte mindenki négyszer járt a boxban, de ez sem akadályozta meg a Red Bull kettős győzelmét. A címvédő Sebastian Vettel idei harmadik diadalát ünnepelhette Mark Webber,...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Seba Vettel ismét leiskolázta a mezőnyt
Folytatódott a gumiháború az F1-ben: a Török Nagydíjon szinte mindenki négyszer járt a boxban, de ez sem akadályozta meg a Red Bull kettős győzelmét. A címvédő Sebastian Vettel idei harmadik diadalát ünnepelhette Mark Webber,...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Red Bull "spórolt", de a pole Vettelé
Folytatódott a gumiháború az F1-ben: a Török Nagydíj időmérő edzésén ugyanis a két red bullos, valamint Jenson Button, Fernando Alonso és Felipe Massa is megspórolt egy szett lágy gumit, így a hajrában egyáltalán nem változott a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel egy ezreddel ugrott az élre
Elképesztően izgalmas és szoros volt a harmadik szabadedzés a 62. F1-es világbajnokság Török Nagydíján: a legvégén Sebastian Vettel örülhetett, a leheteő legkissebb különbséggel előzte meg Michael Schumachert. A német...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel nélkül élen a McLaren és Button
A Red Bull nem tudta "összerakni" az első szabadedzésen súlyos károkat szenvedő autót, így a címvédő Sebastian Vettel nem tudott részt venni a második szabadedzésen a 62. F1-es világbajnokság Török Nagydíján. A német...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel leamortizálta” a Red Bullt - film
VIDEÓVAL!!! Nehéz, esős szabadedzéssel kezdődött a 62. F1-es világbajnokság Török Nagydíja: a rossz időjárás első nagy áldozata pedig éppen a címvédő Sebastian Vettel volt! A német klasszis ugyanis szűk félórával a tesztelés...
Tovább a teljes cikkhez »