Mint 2008-ban: Vettel-siker a pole-ból

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 11. 15:25
Az élet ismétli önmagát: a három évvel ezelőtti futamhoz hasonlóan az élről induló Sebastian Vettel nyerte a 62. F1-es világbajnokság Olasz Nagydíját, mögötte Jenson Button és Fernando Alonso lett még dobogós. A Red Bull német ásza 2008-ban még a Toro Rosso pilótájaként ünnepelte első diadalát az F1-ben, ezúttal annak örülhet, hogy karnyújtásnyira került a második világbajnoki címtől. Vettel a következő futamon, Szingapúrban eldöntheti az összetett versenyt.


Fotó: Reuters

 

Ferrari-ünnepre készültek az olasz szurkolók, de kiderült, egy remek Vettel-koncertre szereztek belépőt. A tavalyi világbajnok ugyanis megmutatta, a nyári szünetben tökéletesen feltöltődött, nyoma sincs a júliusi „botladozásnak”. Akkor Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Jenson Button is meglepte egy-egy versenyen, de Belgiumban és Olaszországban senki sem tudta feltartóztatni a címvédőt.

Vettel ugyan a kétszeres világbajnok spanyol sztár mindenkit meglepett, a negyedik helyről az élre vágott. Tombolt a lelátó, legalábbis annak a ferraris rész, ami nem kevés fanatikust rejt. De néhány kör múlva Vettel visszaszerezte a pozíciót, utána pedig búcsút is intett a többieknek. A Red Bull ásza olyan fölénnyel diadalmaskodott Monzában, amelyet előzetesen kevesen hittek.

A győzelem sora gyorsan eldőlt, így a második helyért zajlott az igazi csata. Vettel „árnyékában” Jenson Button ismét remekül taktikázott, jól használta abroncsait és Michael Schumachert, majd Alonsót is könnyedén leküzdötte. Különösen a német elleni előzés volt kulcsfontosságú, mert Lewis Hamilton éppen a hétszeres világbajnok ellen bukta el a dobogót. A brit klasszis ugyanis hosszú körökön át támadott sikertelenül, ezzel pedig hatalmas hátrányba került az előtte száguldókkal szemben.

A Ferrari és a McLaren amúgy jó teljesítményt nyújtott, de ez semmit sem ért Vettel ellen. A német teljesítményének értékét az is növeli, hogy mindeközben csapattársa már a rajtnál lemaradt, majd gyorsan kiesett, miután nekiment Felipe Massának.

Természetesen nem dőlt el még Monzában a világbajnoki cím sorsa, matematikailag még meg lehet előzni a német pilótát. De mindez valószínűleg már csak számszaki okoskodás, gyakorlatilag kijelenthető: Sebastian Vettel megvédi tavaly szerzett világbajnoki címét!

A PONTVERSENYEK ÁLLÁSA, ITT!

OLASZ NAGYDÍJ (53 KÖR, 306.720 KM):
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:20:46.172 ó
2. Jenson Button McLaren-Mercedes +9.590 mp
3. Fernando Alonso Ferrari +16.909
4. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes +17.417
5. Michael Schumacher Mercedes GP +32.677
6. Felipe Massa Ferrari +42.993
7. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari +1 Kör
8. Paul di Resta Force India-Mercedes +1 Kör
9. Bruno Senna Lotus Renault +1 Kör
10. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari +1 Kör
11. Pastor Maldonado Williams-Cosworth +1 Kör
12. Rubens Barrichello Williams-Cosworth +1 Kör
13. Heikki Kovalainen Lotus-Renault +2 Kör
14. Jarno Trulli Lotus-Renault +2 Kör
15. Timo Glock Virgin-Cosworth +2 Kör
16. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth +14 Kör

 

 

OLASZ NAGYDÍJ (53 KÖR, 306.720 KM) - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
CÉL: VETTEL NYERT BUTTON, ALONSO, HAMILTON, SCHUMACHER, MASSA, ALGUERSURARI, DI RESTA, SENNA ÉS BUEMI ELŐTT!
53. kör: Hamilton 1:26.187! A brit 1.0 mp-re került Alonsótól!
52. kör: Vettel úgy mehet majd Szingapúrba, hogy bebiztosíthatja második világbajnoki címét!
51. kör: Vettel előnye 14.7 mp! Alonso 2.6 mp-cel előzi Hamiltont.
50. kör: Vettel 1:26.557!
49. kör: A top10:  Vettel, Button, Alonso, Hamilton, Schumacher, Massa, Alguersuari, Di Resta, Senna, Buemi. Hamilton új körrekordja: 1:26.655.
48. kör: Vettel előnye 15.0 mp.
47. kör: Talán lesz még valamilyen csata Button, Alonso és Hamilton között...
46. kör: Vettel 15.5 mp-cel vezet, óriási balszerencse foszthatja meg a győzelemtől.
45. kör: Vettel előnye 15.9 mp!
44. kör: A top10 sorrendje: Vettel, Button, Alonso, Hamilton, Schumacher, Massa, Alguersuari, Di Resta, Buemi, Senna. Hamilton 1:26.756!
43. kör: Vettel előnye négy tizeddel csökkent.
42. kör: Felgyorsult a McLaren, Button 1:26.939, Hamilton 1:26.903! De Vettel messze jár...
41. kör: Hamilton 1:26.941!
40. kör: Vettel 1:27.004, már 16.0 mp az előnye!
39. kör: Massa a negyedik, de még ki kell mennie a boxba.
38. kör: Schumacher a második helyről ment ki gumicserére.
37. kör: Vettel előnye 15.6 mp Button előtt.
36. kör: Vettel is gumicserén járt. Button a sikán előtt simán elment Alonso mellett.
35. kör: Alonso és Hamilton a boxban.  A spanyol Button előtt maradt.
34. kör: Hihetetlen! A körhátrányban lévő Barrichello a boxutca előtt feltartja Buttont.
33. kör: Vettel előnye 14.1 mp...
32. kör: Alonso meglógott Buttontól, 1.4 mp a különbség.
31. kör: Vettel 1:27.233, már 13.8 mp az előnye. Mögötte a sorrend: Alonso, Button, Hamilton, Schumacher, Massa, Perez, Di Resta, Alguersuari, Buemi.
30. kör: Vettel előnye 13.6 mp.
29. kör: Vettel 1:27.486!
28. kör: Hamilton az Ascari-sikán után elment Schumacher meleltt, feljött a negyedik helyre.
27. kör. Vettel 1.27.560! Button 6 tiezedre jár Alonsótól.
26. kör. Button 1:27.689!
25. kör: Button már csak 1.2 mp-re jár Alonsótól. Vettel más "liga", előnye 12.2 mp.
24. kör: Vettel 1:27.882!
23. kör: Vettel 1:27.928!  Lassan "eldurran" Hamilton feje, bármit csinál, nem tudja megelőzni a hétszeres világbajnokot.
22. kör: Buttoné a körrekord, 1:28.194! Vettel előnye 11.3 mp.
21. kör. Vettel a boxban, Hamilton folyamatosan támadja Schumachert, de sikertelenül.
20. kör: Alonso meglátogatta a csapatát.
19. kör: Hamilton is gumicserére ment, Button és Schumacher mögé tért vissza.
18. kör: Button a boxban, Vettel előnye 10.5 mp.
17. kör: Schumacher gumicserére ment a boxba. Vettel előnye 10.0 mp.
16. kör: Félelmetes Schumacher! A hétszeres világbajnokot mindkét brit támadta, sikertelenül. A Grande-kanyar után Button elment Hamilton mellett, majd hamarosan a németet is körbeautózta.
15. kör: Hamilton a célegyenes végén bement Schumacher mellé, de nem tudta megelőzni.
14. kör: Button megérkezett Schumi és Hamilton mögé. Vettel előnye immár 8.3 mp.
13. kör: A célegyenes végén Hamilton nagy nehezen elment Schumacher mellett, de az első DRS-zónában a német simán visszaszerezte pozícióját.
12. kör: Hamilton továbbra sem tudja megelőzni Schumachert, ugyanis nincs különbség a végsebességek között.
11. kör: Hihetetlen a tavalyi világbajnok! Vettel 1:28.337 és már 6.0 mp! A top10: Vettel, Alonso, Schumacher, Hamilton, Button, Massa, Maldonado, Perez, Di Resta, Alguersuari.
10. kör: Vettel 1:28.456-nál jár, előnye pedig 5.1 mp.
9. kör: Ismét Vettelé a legjobb köridő, 1.28.548! Már 4.2 mp-cel vezet.
8. kör: Vettel már 3.5 mp-cel vezet, folyamatosan szakad el Alonsótól. Schumacher remekel, esélyt sem ad Hamiltonnak az előzésre.
7. kör: Vettel pokoli tempóban repeszt, 2.8 mp az előnye.
6. kör: Webber a védőfalnak ment, kiesett! Schumacher már támadja Alonsót.
5. kör: A top6 egymás nyakán, a célegyenes után Vettel azonnal támadta Alonsót, majd a kör közepén el is ment mellette. Ismét élen a címvédő!  A célegyenesben Massa eltalálta Webbert, akinek letört a vezetőszárnya.
4. kör: Kiment a biztonsági autó, Schumacher pedig simán megelőzte Hamiltont!
3. kör: A top 10 sorrendje: Alonso, Vettel, Hamilton, Schumacher, Massa, Button, Webber, Di Resta, Maldonado, Perez. D'Ambrosio és Ricciardo is kiesett már.
2. kör: Kobajasi autója is megsérült, a boxba hajtott.
1. kör: Pályán a safety car! Petrov, Rosberg, Barrichello, Liuzzi ütközött a rajt után. Az olasz versenyző megcszott, majd a füvön"átvágva" csapódott az előtte haladókba.
RAJT: HIHETETLEN, TOMBOL A LELÁTÓ!!! Alonso elképesztő tempóban ugrott ki, a negyedikről az első helyre száguldott Vettel és Hamilton elé.
14:00 ó.: Elindult a mezőny a felvezető körre.  A top10-ből Rosberg és a Q3-ban nem próbálkozó Senna a közepes, míg a többi versenyző lágy keverékű abronccsal indul.
13:50 ó.: Sebastian Vettel idén tizedszer nyert időmérőt, csak csapattársától, Mark Webbertől kapott ki korábban.

„Azt gondoltuk, Monzában szorosabb lesz a kvalifikáció! A végére azonban feljavultam, pedig nem lehettünk biztosak abban, hogy még jók lesznek az abroncsaim. Első gyors köröm után még hibáztam is, ezért maradtam kint a pályán. De tökéletesen rákoncentráltam az utolsó gyors körömre, így ismét összejött az első hely.”
13:45 ó.: Lewis Hamilton pénteken megnyerte az első szabadedzést, ezen a hétvégén egyedül tudott első lenni Vettelen kívül.

„Egy-két tized még benne maradt az autónkban az időmérőn, de fél mp már nem. A srácok fantasztikus munkát végeztek, új elemekkel jöttünk erre a futamra, versenyképesek vagyunk. Seb viszont gyorsabb volt a kvalifikáción! Utolsó köre felülmúlhatatlan!” – mondta a 2008-as világbajnok.
13:35 ó.: Az F1-es szurkolók már tűkön ülve várják az Olasz Nagydíj rajtját, de nem feledhetjük, éppen 10 évvel ezelőtt rendített meg mindenkit a New York-i World Trade Center és a washingtoni Pentagon elleni gyalázatos és megmagyarázhatatlan terrortámadás. A gyilkosok terve nem volt tökéletes, mert az egyik eltérített gépen fellázadtak az utasok, a repülő pedig lakatlan területen zuhant le. A monzai futam alatt, magyar idő szerint 14:46 órakor lesz percre pontosan tíz éve annak, hogy az első gép becsapódott a WTC-be. EMLÉKEZZÜNK KÖZÖSEN AZ ÁLDOZATOKRA!!!


13:30 ó.: Jenson Button végig jól teljesített az időmérőn, végül a második sorba, a harmadik helyre került.

„Picit még javulhattunk volna, de akkor sem vettük volna fel a versenyt Sebbel! Különös: úgy tűnik, a Red Bull sem tett fel nagyobb szárnyakat, mégis sokkal gyorsabbak nálunk. Főleg az utolsó szektorban, ahol gyors kanyarok vannak. Ezt nehéz felfogni” – mondta a McLaren 2009-es világbajnoka.
13:20 ó.: A Ferrari egész hétvégén elmaradt a Red Bulltól és a McLarentől, így a kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem is keseredett el azon, hogy negyedik lett az időmérőn.

„Elégedett vagyok az eredménnyel, jó esélyt kínál a versenyre. Ha jól sikerül a rajtom, akkor már az első kanyarba úgy érkezhetek, hogy később dobogós lehetek. Sok dolgot cseréltünk ki az autóban, rengeteget dolgoztunk ezen a hétvégén. Remélem, vasárnap eredményesek leszünk” – mondta a spanyol klasszis.
13:10 ó.: Vasárnap délelőtt Monzában zárult a GP3-as sorozat idei szezonja, Kiss Pál Tamás 12. helyen végzett az Autodromo Nazionalén. A fiatal magyar versenyző egy futamgyőzelemmel zárta az idényt, összesítésben 16. lett.
„Úgy gondolom, hogy a boxutcából indulva ez jó eredménynek számít. Hiába lett volna jobb rajtpozícióm, a pedálprobléma miatt mindenképpen innen indultam volna. Azt sajnálom, hogy ezen a hétvégén az elsõ szabadedzéstõl kezdve végre jó formában voltam, még úgy is, hogy voltak technikai problémák. Az autó most nagyon jó volt beállítva, és sikerült is gyorsan mennem.” – nyilatkozta Kiss Pál Tamás.

A versenyzőkre vár még három hivatalos teszt ebben az évben. Október 25-26-án Barcelonában, november 23-24-én Valenciában, végül december 1-2-án Jerezben.
13:00 ó.: Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, megkezdjük közvetítésünket a 2011-es F1-es világbajnokság utolsó európai futamáról! Szombaton a címvédő Sebastian Vettel nyerte az időmérőt, három évvel pályafutása első diadala után. A Red Bull ászát Lewis Hamilton, Jenson Button és Fernando Alonso követi a rajtrácson.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel egy másik bolygón versenyez...
Hiába a McLaren ereje és gyorsasága...Nem született trónfosztás az időmérő edzésen a 62. Formula-1-es világbajnokság Olasz Nagydíján, ismét a Red Bull ünnepelhetett a leintés után. A tavalyi világbajnok Sebastian Vettel hatalmas...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tovább gyorsult Vettel Monzában...
Kettős Red Bull-sikert hozott a harmadik szabadedzés a 62. Formula-1-es világbajnokság Olasz Nagydíján: Sebastian Vettel magabiztosan szerezte meg az első helyet Mark Webber, illetve a ferraris Felipe Massa előtt. Lewis Hamilton...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sebastian Vettel "hátát" nézte a mezőny
A nap legjobb idejét ugyan Lewis Hamilton érte el - még délelőtt -, de a második szabadedzésen már a címvédő és idén magabiztosan vezető Sebastian Vettel volt a legjobb a 62. F1-es világbajnokság Olasz Nagydíján. A német...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lewis Hamilton ráijesztett ellenfeleire
A McLaren-Mercedes fölényét hozta az első szabadedzés a 62. F1-es világbajnokság Olasz Nagydíján: az utolsó körében is javító Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak Jenson Button, valamint a két red bullos, a címvédő...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Button a McLarennél 2012 végéig
A jövő év végéig a McLaren csapatát erősíti a sorozat 2009-es világbajnoka, a brit Jenson Button - erősítette meg a Formula-1-es istálló pénteken....
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Októberben volán mögé ülhet Kubica!
Már több mint fél év telt el a szörnyűséges ralibaleset óta, de az F1 lengyel versenyzőjének még várnia kell arra, hogy ismét versenyautót vezessen. De a legfrissebb hírek szerint már nem sokáig, októberben ugyanis próbára...
Tovább a teljes cikkhez »