Lewis Hamilton NASCAR-pilóta lett

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 15. 10:46
Rövid időre, néhány kör erejéig a tengerentúlon elképesztően népszerű NASCAR-sorozat egyik „versenyzőjének” érezhette magát az F1 2008-as világbajnoka! Lewis Hamilton ugyan továbbra is a száguldó cirkuszban marad, de nagyon örült annak, hogy ülést és autót cswerélhetett a Sprint-kupa kétszeres győztesével, Tony Stewarttal.


Hamilton gyorsan túltehette magát a montreali csalódáson, az ütközés miatti gyors kiesésen. A brit pilóta csapattársával, Jenson Buttonnal akaszkodott össze, a népszerű Lewis húzta a rövidebbet. Néhány óráig még bosszankodhatott, de a legendás Watkins Glen-i pályán már ismét fülig ért a szája. Na ja, nem mindennapi élményt jelentett, hogy ismét zárt versenyautóban körözhetett a 3.4 mérföldes aszfaltcsíkon.

„Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek! Jó volt ismét kölyöknek lenni, olyan érzéseim voltak, mintha ismét go-kartoznék …Remekül szórakoztam! Az F1 nagyon kimerítő és kemény feladatok elé állít, a legutóbbi hétvégém sem volt egyszerű. De most megfeledkezhettem erről” – mondta a boldog Lewis Hamilton.

A brit F1-es csillag Chevrolet Impalával körözött, míg Tony Stewart a McLaren MP4-24-es kódjelű autóját próbálhatta ki Watkins Glenben.

„Tudtam, hogy nagyon cool lesz ez a móka! Régebben a pilóták hétről-hétre versenyeztek, több kategóriát is kipróbáltak. Tudom, hogy ez ma már elképzelhetetlen, ezért is volt kiváló alkalom a mostani autócsere” – tette hozzá a 2008-as F1-es világbajnok.