Kigördült Schumi új autója - FOTÓ

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 1. 10:10
Az interneten a múlt hétvégén nyilvánosságra hozott fotót követően kedden a valenciai tesztelés előtt immár „élőben” is bemutatkozott a Mercedes GP új Formula-1-es autója, az MGP W02. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher, valamint csapattársa, Nico Rosberg is azt reméli, a 2011-es kocsival már harcban lehet a futamgyőzelmekért.


 

A német autógyár tavaly kezdte teljesen önálló F1-es szereplését, miután megszerezte Ross Brawntól a 2009-ben két világbajnoki címet szerző, a Hondát „megöröklő” istállót. A Mercedes lecserélte a Brawn GP két versenyzőjét, a tavalyelőtti világbajnok Jenson Button, valamint a rutinos Rubens Barrichello helyére érkezett a három éves szünet után visszatérő Schumit, valamint Rosberget.

A rutin és a fiatalság „mixe” azonban nem hozta meg a Mercedes által várt eredményeket, igaz az autó sem volt igazán ütőképes. Rosberg ugyan többször felállt a dobogóra, de a hétszeres világbajnoknak még ez sem jött össze. A futamgyőzelemre egyiküknek sem volt esélye.

A Mercedes reméli, 2011-es kocsija jelentős előrelépést jelent majd, lévén már a tavalyi szezon közepén megkezdték a fejlesztését. A W02-es kocsiteste a Red Bulléhoz hasonlóan tömörebb, a felső légbeömlő nyílás kialakításánál az istálló hagyományos megoldást választott, elfelejtve a tavalyi, két részre osztott kialakítást.

Az új autó festésében festésben nagyobb a főtámogató Petronast idéző zöldes rész. Az új szponzor, a Williamstől elcsábított Allianz (egyelőre) nem kapott nagy felületet a kocsin.