Izgalmak helyett Vettel-gála a kvalin

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 26. 08:03
Így kell kezdenie egy címvédőnek! Pénteken még "megbújt" egy-két ellenfele mögött a Red Bull ásza, de szombatra intha kicserélték volna Sebastian Vettel, elképesztő fölénnyel nyerte az utolsó tesztelést, valamint az időmérő edzést. A német klasszis a kvalifikáció mindhárom etapjában a leggyorsabbnak bizonyult, senki sem tarthatta vele a lépst. Mögötte Lewis Hamilton, valamint a Vörös Bika ausztrál pilótája, Mark Webber végzett még a top3-ban. Meglepetés, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher már a Q2-ben búcsúzott.


 

A nyitó nap után sokan reménykedtek abban, hogy a Red Bull „megelőlegezett” fölénye nem is olyan nagy, fel lehet venni a versenyt az osztrák csapattal. A szombati szabadedzés és az időmérő után pedig akár így is fogalmazhatunk: félig tele a pohár, félig üres a pohár…

Tény, Mark Webber csak a tesztelésen került közvetlenül csapattársa mögé, a rajtsorrendről döntő időmérőn már csak harmadik lett. Ami meglepő és nehezen magyarázható, a rutinos ausztrál pilótának esélye sem volt a tavalyi világbajnok megelőzésére, folyamatosan tizedekkel rosszabb köridőket autózott.

Utóbbi éppen a legfontosabb szakaszban lett igazán fontos, ugyanis az idénynyitó előtt leírt McLaren 2008-as világbajnoka, Lewis Hamilton kaparintotta meg a második pozíciót. A brit sztár mindvégig a top3-ba tartozott, bebizonyította, az autón elvégzett átalakítások után a wokingi istálló immár jó irányba halad a fejlesztésekkel. Márkatársa, Jenson Button is örülhet a negyedik helynek, ennél sokkal többet nem hozhatott volna ki magából és kocsijából.

Ejtsünk szót Seba Vettelről is! A 2010-es szezon legjobbja már a szabadedzésen jelezte, eltökélt, elszánt és ami a legfontosabb, villámgyors az Albert Parkban. A szabadedzést követően pedig még nagyobb tempóra kapcsolt, a Q1-ben még kisebb, a Q2-ben és a Q3-ban már annál nagyobb fölényre tett szert. Pedig a pole-t érő gyors körében még hibázott is, vagyis vasárnap még javíthat is a trempóján.

Ha a német nem ront a futamon és az abroncsai sem tréfálják meg, akkor akár már most kioszthatjuk neki a győzelemért járó 25 pontot! Vettel ugyanis remek formában van, az idei Red Bull pedig nem tűnik lassabbnak és megbízhatatlanabbnak a tavalyi konstrukciónál.

Sokan remélték, az F1 tavalyi nagy visszatérője, Michael Schumacher erre a szezonra már visszatér a jelenlegi legjobbak közé. Nem írjuk le, hosszú a szezon, de ezúttal még nem riogatta az élbolyt. A rendkívül tapasztalt versenyző nem tűnt igazán gyorsnak az időmérőn, ennek következtében már a Q2-ből sem tudott továbblépni. Ez mindenképpen meglepetés, kevés jót ígér vasárnapra, még akkor is, ha a szakemberek szerint idén kevésbé lesz fontos a rajtsorrend, mint korábban.

A Lotus Renault is felemásan kezdett, Vitalij Petrov ugyan hatodik lett, de a súlyos balesete után hosszú időre kidőlő Robert Kubica helyére igazolt Nick Heidfeld csak a 18. időt autózta, ez komoly meglepetésnek és csalódásnak számít.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:23.529 p
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:24.307
3. Mark Webber Red Bull-Renault 1:24.395
4. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:24.779
5. Fernando Alonso Ferrari 1:24.974
6. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:25.247
7. Nico Rosberg Mercedes GP 1:25.421
8. Felipe Massa Ferrari 1:25.599
9. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:25.626
10. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:27.066
11. Michael Schumacher Mercedes GP 1:25.971
12. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:26.103
13. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:26.108
14. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:26.739
15. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:26.768
16. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:31.407
17. Rubens Barrichello Williams-Cosworth Q2-ben mért kör nélkül
18. Nick Heidfeld Lotus Renault 1:27.239
19. Heikki Kovalainen Lotus 1:29.254
20. Jarno Trulli Lotus 1:29.342
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:29.858
22. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1:30.822
23. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:32.978
24. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1:34.293

Megjegyzés: Liuzzi és Karthikeyan a Q1-ben a 107 százalékon kívüli időt autózott, ezért nem indulhat a vasárnapi futamon.

 

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:24.507 p 15 kör
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1:25.364 14
3. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:25.553 15
4. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:25.567 16
5. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:25.906 18
6. Fernando Alonso Ferrari 1:26.121 16
7. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:26.417 17
8. Nico Rosberg Mercedes GP 1:26.520 17
9. Nick Heidfeld Lotus Renault 1:26.746 17
10. Michael Schumacher Mercedes GP 1:26.856 15
11. Sebastien Buemi Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:27.008 17
12. Felipe Massa Ferrari 1:27.011 15
13. Jaime Alguersuari Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:27.066 14
14. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:27.087 15
15. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:27.180 15
16. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:28.068 7
17. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:28.077 9
18. Heikki Kovalainen Lotus F1 1:29.772 17
19. Jarno Trulli Lotus F1 1:30.003 18
20. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:30.261 15
21. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:30.496 5
22. Jerome D` Ambrosio Virgin-Cosworth 1:30.704 18
23. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1:41.554 5
24. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth Mért kör nélkül 1