Egyelőre nincs ellenfele Hamiltonnak

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 29. 15:30
Elkezdődött! Pénteken délelőtt 10 órakor a nyitó teszteléssel elindult a magyar F1-es szukolók első számú hétvégéje a Hungaroringen, majd következett 14 órától a második gyakorlás. A nap legjobbja egyértelműen Lewis Hamilton volt, akit egyelőre senki sem tudott megelőzni. A 2008-as világbajnoké a legjobb idő, a délutáni szabadedzésen 1:21.018 p-cel bizonyult a lerggyorsabbnak Fernando Alonso és Jenson Button előtt.


 

Még most is korai lenne megjósolni, ki lesz majd idén a Magyar Nagydíj legjobbja. A második szabadedzés ugyanis szintén a tesztelésről, a különböző beállítások próbálgatásáról szólt. A Red Bull mindestre gyorsan úrrá lett Mark Webber délelőtti hibáján, ami miatt frissíteni kellett a vezető szárnyon. Ez a munka sikeres volt, más kérdés, hogy az ausztrál ezúttal sem került a top3-ba.

A képzeletbeli dobogóra Sebastian Vettel sem állhatna fel, a tavalyi világbajnok ugyanis jelentős hátrányban volt a McLarennel és Fernando Alonsóval szemben.

A kétszeres világbajnok spanyol sztár már az első gyakorláson is főszerepet játszott, ugyanezt „játszotta” el a folytatásban. A Ferrari nagyon gyorsnak és megbízhatónak tűnik, a második szabadedzésen ugyanis a 30. születésnapját ünneplő Alonso 40 kört tett meg, rengeteg időt töltött a pályán.

Az is nyilvánvaló, a McLaren hatalmas lendületet vett Hamilton németországi sikerével. Nem is az a legfontosabb, hogy a 2008-as világbajnokot senki sem előzte meg, hanem az, hogy probléma nélkül körözött. Persze szombatra és vasárnapra nagyot fordulhat a helyzet, főleg akkor, ha tovább melegszik az idő.

Sokan vélik úgy, a hűvösben „dadogó” Red Bull-gépezet mindenkit eltapos majd, ha visszatér a Hungaroringre az igazi nyári forróság!

MAGYAR NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS:
1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.018 p 29 kör
2. Fernando Alonso Ferrari 1:21.259 40
3. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:21.322 34
4. Mark Webber Red Bull-Renault 1:21.508 35
5. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:21.549 35
6. Felipe Massa Ferrari 1:22.099 31
7. Nico Rosberg Mercedes GP 1:22.121 40
8. Michael Schumacher Mercedes GP 1:22.440 36
9. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:22.835 40
10. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:22.981 37
11. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:23.030 34
12. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:23.399 37
13. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:23.679 34
14. Nick Heidfeld Lotus Renault 1:23.861 28
15. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:24.181 39
16. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:24.182 26
17. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:24.546 21
18. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:24.878 35
19. Jarno Trulli Lotus-Renault 1:24.994 38
20. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:25.447 39
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:26.823 33
22. Jerome d` Ambrosio Virgin-Cosworth 1:27.261 28
23. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1:27.730 31
24. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:28.255 25

 

MAGYAR NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS:
15:32 ó.: Lewis Hamilton nyerte a második szabadedzést Fernando Alonso és Jenson Button előtt!
15:30 ó.: LETELT A MÁSFÉL ÓRA, KOCKÁS ZÁSZLÓ!
15:25 ó.: Nagyon úgy tűnik, hogy Lewis Hamilton lesz az első nap legjobbja, a Hungaroringen 2007-ben és 2009-ben diadalmaskodó brit sztár ugyanis a második szabadedzésen is verhetetlennek tűnik., Persze az igazán fontos események szombaton és vasárnap jönnek!
15:17 ó.: Vettel szuperlágy gumikon halad.  De bizonyos, jelentős mennyiségű üzemanyagot töltöttek az autójába, az első szektorban 1.8 mp-et kapott Hamiltontól.
15:15 ó.: A mezőny nagy része kint van a pályán, de az elmúlt negyedórában nem módosult az élmezőny sorrendje.
15:10 ó.: Délelőtt Webber kicsúszása és autótörése borzolta a kedélyeket, délután még nem volt látványos baleset. Szerencsére!
15:03 ó.: Most Vettel az ötödik, a világbajnok 1:21.549-re javított.
15:00 ó.: Alaposan feljött a Mercedes GP! Rosberg 1:22.121-gyel a 7., míg Schumacher 1.22.440-nel a nyolcadik.
14:56 ó.: Most Perez a hetedik, de 1 mp-cel marad el a hatodik Vetteltől.
14:51 ó.: Hamilton az élen, 1:21.018-cal állt az élre, szuperlágy gumikon.  Webber a negyedik 1.21.508-cal.
14:50 ó.: Button az első szektorban megjavította Alonso idejét, de később a spanyol volt a jobb. A brit 1:21.322-re javított.
14:48 ó.: Massa a harmadik, 1:22.099-cel.
14:45 ó.: A tesztelés első felében Di Resta volt a legszorgalmasabb, 20 körrel, míg Alonso 16-nál jár.
14:39 ó.: Húha! Alonso 1:21.259-cel erősítette meg első helyét!
14:35 ó.: Hangos a pálya, többen köröznek, de egyikük sem jelent veszélyt a közvetlen élcsoportra. A top6 mögött Alguersuari a legjobb 1:24.182-vel., 2 mp-re jár Alonsótól.
14:30 ó.: A Mercedes GP egyelőre nem remekel, Schumacher a 17., Rosberg a 18. 
14:25 ó.: A top6 sorrendje: Alonso (1:22.070), Button (1:22.091), Vettel (1:22.392), Massa (1:22.928), Hamilton (1:22.969), Webber (1:23.133).
14:20 ó.: A sztárok közül csak Alonso köröz a pályán, át is vette a vezetést 1.22.070-nel. A kétszeres világbajnokot egyébként az első tesztelés előtt köszöntötték: a Ferrari ásza ugyanis 30. születésnapját ünnepli!
14:15 ó.: Button ismét előrelépett, 1:22.091. Vettel 1:22.392-nél jár.
14:12 ó.: Egyre jobban tapad a Hungaroring: Alonso 1:22.297, Button 1:22.536!  Egyelőre mindenki a lágy keverékű abroncsokkal tesztel, vagyis hatalmas javulás várható, ha jönnek a szuperlágy gumik.
14:11 ó.: Eddig tartott a brazil "királysága", Vettel 1:22.666-tal repesztett az élre.
14:08 ó.: Massa 1:22.928, ez a nap eddigi legjobb ideje! Hamilton 1.23.593-mal kezdett, a második helyen áll.
14:07 ó.: Perez 1.24.679, Massa gyors körön!
14:05 ó.: Petrov vette át a vezetést, 1.25.560-nal. Még várunk a Ferrarira, a McLarenre és a Red Bullra.
14:04 ó.: Perezé az első hely 1:25.881-gyel.  Délelőtt Hamilton volt a leggyorsabb 1:23.350-nel, vagyis a mexikói ideje még igen csak közepes, sőt ...
14:03 ó.: Alguersuari az élen 1:27.596-tal.  Mögötte Trulli, Kovalainen, Ricciardo, D'Ambrosio és Glock a sorrend.
14:01 ó.: Kovalainen, Trulli, Heidfeld, Perez, Petrov, Barrichello, Maldonado és Schumacher szintén installációs körön van.
14:00 ó.: Elkezdődött a második tesztelés a Hungaroringen!  Alguersuari, D'Ambrosio, Glock és Ricciardo máris kiment a pályára.
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hamiltoné a nyitó teszt a Hungaroringen
Elkezdődött! Pénteken délelőtt 10 órakor a nyitó teszteléssel elindult a magyar F1-es szukolók első számú hétvégéje a Hungaroringen. A Magyar Nagydíj első szabadedzésén a Nürburgringen győztes Lewis Hamilton bizonyult a...
Tovább a teljes cikkhez »