Csak a szokásos: Vettel a rajtelső

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 24. 17:08
Zsinórban negyedik, idei tizenegyedik rajtelsőségét szerezte Sebastian Vettel a Formula-1-es világbajnokság 14. állomásán. A Szingapúri Nagydíj szombati időmérőjén a címvédő fölényesen győzött, három és fél tizeddel előzte meg csapattársát, Mark Webbert, a harmadik helyen Jenson Button, a negyediken Lewis Hamilton, az ötödiken Fernando Alonso végzett. Ha ez lenne a befutó vasárnap, egyetlen pont kellene a német második vb-címéhez.


 

Bár a 3. szabadedzés után (Button csak egy hajszállal kapott ki Webbertől, Vettel pedig a harmadik lett) felcsillant a remény, megszakadhat a Red Bull veretlensége a 2011-es időmérőkön, egyben az utolsó három versenyen élről rajtoló Sebastian Vettel sorozata, a végeredmény a szokásos lett: a címvédő húzta be az első helyet, méghozzá simán.

Az időmérő mindhárom felvonását a német nyerte, méghozzá úgy, hogy senki sem tudott hozzá három tizeden belül kerülni. A Q1 után Vitalij Petrov búcsúja volt a legnagyobb meglepetés, míg a Q2-t követően a Ferrari, McLaren, Red Bull, Mercedes két-két pilótája mellé a force indiás páros, Adrian Sutil, illetve Paul di Resta csatlakozott.

A harmadik szakasz elején kiváló, 1:45-ön belül időt repesztett a két McLaren, ám mielőtt örülni tudtak volna, Vettel több mint fél másodpercet javítva a hétvége legjobbi idején 1:44.381-gyel szinte eldöntötte a kvalifikáció sorsát. A német ki sem jött ezután, így csak mögötte zajlott a csata, és alakult ki a Webber, Button, Hamilton, Alonso sorrend.

Ha ebben a sorrendben futnának be vasárnap, már csak Webbernek maradna esélye a vb-címre (egy ponttal), de ha a német győzelmével számolva Alonso nem áll dobogóra, az ausztrál és Button pedig legfeljebb harmadik, Szingapúrban felavatnák Vettelt, mint kétszeres világbajnokot. Az idén látottak alapján aligha kérdéses, hogy jogosan.

Mert legyen szó lassú, kanyargós pályáról (Szingapúr), netán vég nélküli száguldásról (Monza), 2011-ben a jelek szerint szinte csak egy győztes lehet, Sebastian Vettel.

FORMULA-1, SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY:
1. Sebastian Vettel német Red Bull 1:46.397 1:44.931 1:44.381
2. Mark Webber ausztrál Red Bull 1:47.332 1:45.651 1:44.732
3. Jenson Button brit McLaren 1:46.993 1:45.472 1:44.804
4. Lewis Hamilton brit McLaren 1:47.014 1:46.829 1:44.809
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:47.054 1:45.779 1:44.874
6. Felipe Massa brazil Ferrari 1:47.945 1:45.955 1:45.800
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:47.688 1:46.405 1:46.013
8. Michael Schumacher német Mercedes 1:48.819 1:46.043 idő nélkül
9. Adrian Sutil német Force India 1:47.952 1:47.093 idő nélkül
10. Paul di Resta brit Force India 1:48.022 1:47.486 idő nélkül
11. Sergio Pérez mexikói Sauber 1:47.717 1:47.616  
12. Rubens Barrichello brazil Williams 1:48.061 1:48.082  
13. Pastor Maldonado venezuelai Williams 1:49.710 1:48.270  
14. Sebastien Buemi svájci Toro Rosso 1:48.753 1:48.634  
15. Bruno Senna brazil Renault 1:48.861 1:48.662  
16. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso 1:49.588 1:49.862  
17. Kobajasi Kamuj japán Sauber 1:48.054      
18. Vitalij Petrov orosz Renault 1:49.835    
19. Heikki Kovalainen finn Lotus 1:50.948      
20. Jarno Trulli olasz Lotus 1:51.012    
21. Timo Glock német Virgin 1:52.154    
22. Jerome D'Ambrosio belga Virgin 1:52.363    
23. Daniel Ricciardo ausztrál Hispania 1:52.404    
24.
Vitantonio Liuzzi
olasz
Hispania 
1:52.810