Német lapszemle: jogos a spanyol siker!

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 30. 11:29
Németország vezető lapjai nem vonják kétségbe a spanyol labdarúgó-válogatott Eb-győzelmének jogosságát, elismerik, hogy a dél-európaiak játszották a legszebb futballt a tornán. A német együttestől nagy eredménynek tartják a döntőbe jutást, ám a teljesítmény nem nyűgözte le az újságírókat.


„Büszkék vagyunk rátok!” – írta a német csapatról a Bild című újság. – „Bár egy gól tönkretette az álmainkat.”

 

„A spanyol művészek nem hagyták, hogy szórakozzanak velük” – írta a Süddeutsche Zeitung. – „Erős kezdés után sajnos a német csapat már nem talált magára.”

 

A Hamburger Morgenpost Jens Lehmannt dicsérte, az északi újság úgy véli, a német csapat nagyon gyengén játszott, és csak kapusának remek teljesítménye mentette meg a nagy veréstől.

„Hatvan perc álmos futball és több védelmi hiba után későn próbált játszani a német csapat. Köszönjük, Lehmann, hogy nem lett nagy vereség a vége!”

 

Egyetért ezzel a berlini Tageszeitung is, amely szintén elégedetlen volt a német csapat teljesítményével.

„A csapat harmadik lett a vb-n, második az Eb-n, ennek ellenére nem tudott jó teljesítményt nyújtani, a portugálok elleni remek győzelmet leszámítva.”

 

Sokat foglalkoznak a lapok Michael Ballack balszerencséjével is, a csapatkapitánynak ugyanis ebben az idényben csak második helyek jutottak.

„Miért nem tud Ballack semmit megnyerni?” – tette fel a költői kérdést a szintén fővárosi Berliner Zeitung.

 

Németország egyik legismertebb szakkommentátora, Günter Netzer is elismerte, teljesen megérdemelt Spanyolország diadala.

„Gratulálok a spanyoloknak, de megemelem a kalapom a mieink előtt is, hiszen eljutottak a döntőbe” – mondta az 1972-es Eb-győzelem részese. – „Nagy sikert értek el. Ám a torna legjobb csapata az ibériai volt, ők játszották a legszebb futballt. Megmutatták a korlátainkat, és azt is, hogyan kell ezt a játékot űzni – meg azt, hogy van még hova fejlődnünk.”