Nem bírtak a hollandok a dánokkal

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 29. 22:04
Döntetlennel zárult a Hollandia-Dánia barátságos labdarúgó mérkőzés Eindhovenben. Az első játékrészben a hollandok többgólos előnyt szerezhettek volna, azonban ekkor csak Ruud van Nistelrooy volt eredményes. A szünet után kiegyenlítettek a dánok, akik a találkozó összképét tekintve rászolgáltak a döntetlenre.


Rögtön a mérkőzés elejétől a hollandok játszottak mezőnyfölényben, de ahhoz, hogy az első igazi helyzetet kialakítsák, bizony nagy szükségük volt Christiansen kapus hibájára. A hálóőr egy szögletet követően alászaladt a labdának, és nem rajta múlt, hogy Mathijsen a kapu mellé stukkolt.

 

Igaz, a folytatásban akadt néhány dán helyzet is, azonban a vezetést a hazaiak szerezték meg: az első félóra végéhez közeledve egy formás támadás végén Ruud van Nistelrooy lőtt a hálóba.

 

A szünetig Marco van Basten együttese többször is megduplázhatta volna az előnyt, azonban vagy az utolsó passzokba, vagy a befejezésekbe hiba csúszott.

 

A szünet után a vendégek nem feltartott kézzel jöttek ki az öltözőből, és ennek meg is lett az eredménye. Már az első játékrészben is veszélyesen futballozó Nicklas Bentdner cselezgetett az ötös bal oldalán, majd Paulsen elé játszott, aki megszerezte a dánok egyenlítőgólját.

 

A folytatásban - bár mindkét oldalon adódtak lehetőségek - több gól nem esett, így a barátságos mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult.

 

A magyar válogatott Dánia ellen kezdi meg szereplését a világbajnoki-selejtezőben, míg a hollandok a júniusi Eb-re készülnek.

 

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS:
Hollandia – Dánia 1-1 (1-0)
G.: Van Nistelrooy (29.) ill. Bendter (56.)

 

Címkék: DániaHollandia