Jens Lehmann: Rosetti elfogult volt!

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 30. 13:10
Élesen bírálta a mérkőzés utáni nyilatkozatában Roberto Rosetti játékvezetőt Jens Lehmann. A német labdarúgó-válogatott kapusa szerint az olasz sípmester részrehajlóan vezette az Eb-döntőt, ráadásul nagyon arrogánsan is viselkedett.


Fotó: Action Images

Miközben Joachim Löw német szövetségi kapitány elismerte, hogy jobb volt a spanyol válogatott az Európa-bajnoki döntőben, addig Jens Lehmann kapus Roberto Rosetti játékvezető ténykedését helyezte előtérbe.

„Végig arrogánsan viselkedett a bíró, és megítélésem szerint elfogult volt. Tisztán láthatta, amikor David Silva lefejelte Lukas Podolskit, és nemhogy piros lapot nem adott neki, de még a sárgát sem mutatta fel.”

 

„Sőt, a lefújás előtt egy remek lehetőség nyílt előttünk, ő pedig hirtelen ítélt kifelé egy szabadrúgást. Még a spanyol játékosok sem értették, csodálkoztak is, hogy ők jöhettek. Nagy csalódás ez számomra.”

 

A 38 éves kapus egyelőre még nem döntött arról, hogy folytatja-e válogatott pályafutását, azt viszont biztosan tudja, hogy a 2012-es Eb-n már nem lesz a német csapatban.

„Ez volt az utolsó Európa-bajnokságom. Többet nem tudok mondani, egyelőre fel kell dolgoznom ezt a csalódást. Mielőtt meghozom a döntést a folytatásról, beszélnem kell a szövetségi kapitánnyal és a játékostársaimmal is.”

 

Lehmann hozzátette, nem hibáztatja a csapat balhátvédjét, Philipp Lahmot Fernando Torres gólja miatt.