Euro 2008: a számadatok a németeknek kedveznek a finále előtt

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 29. 15:27
Bármi lesz is a 13. labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének végeredménye, az összesített statisztikák alapján Németország vezeti a kimutatásokat. A németek a 38. meccsükre készülnek a sorozatok történetében, míg a spanyoloknak az esti lesz az ilyen találkozókból a 30.


A németek az első három tornán (1960, 1964, 1968-ban) nem kerültek a legjobb nemzeti csapat közé (akkor az Eb csak négy csapattal zajlott). Azóta viszont egyszer sem hiányoztak a csatákból, vagyis tíz esetben léptek pályára, az eddigi 37 találkozójukból 19-et megnyertek, 10 döntetlen mellett 8 alkalommal kaptak ki. Az 55 elért góljukkal szemben 38 kapott áll, 67 pontot könyvelhettek el (mivel az összes ilyen találkozót a 3 pontos rendszer alapján vettük számításba).

 

A spanyolok nyolcadik alkalommal résztvevők, ezek során eddig 29 fellépést jegyeznek, ebből 12 esetben nyertek, 9-szer osztoztak meg a pontokon, 8-szor viszont búslakodhattak. Szereztek 37 gólt, kaptak 31-et, begyűjtöttek 45 pontot, ezzel az örökranglistán - jobb gólkülönbséggel, az olaszokat megelőzve - az 5. helyen állnak.

 

Németország a 3 arannyal, 2 ezüsttel, 1 bronzzal is eredményesebb, mint a vetélytárs Spanyolország, aki eddig 1 arannyal és 1 ezüsttel büszkélkedhet.